Nehezen lehet szavakba önteni azt a spirituális tudást és érzékenységet, amivel A.J. Christian megosztja velünk az emberi
kapcsolatok valódi tartalmát s önnön lényünk csodáit. Christian nem vallja magát tanítónak, egyszerűen csak létével segít. Nem tartozik az önmagukat gurunak valló, feltűnően mártír életet élő előadók közé, akik egy sarokból szemlélve a világot, mit sem sejtenek annak valódi szépségéről. Az ő szavaival élve, az élet minden egyes pillanatát saját magadnak kell megtapasztalnod, hogy saját füleddel halld, saját oroddal szagold, saját bőrödön érezd valódiságát. Christiant már gyermekkorában zseninek tartották, bár ő átlagos kiskölyöknek érezte magát. Tizenéves korában egy hátizsákkal a hátán elhagyta otthonát és csak két hónap múlva tért vissza a remeteségből. Rájött, hogy a hegyekkel körülfont, őzek lakta erdőben nem nehéz a rátelepedő békében élnie, ám a kihívás a zsúfolt, szmogos nagyváros, ahol saját magának kell megteremtenie s megőriznie belső nyugalmát. Visszatérése után az élet több területén kipróbálta magát, míg végül rátalált arra az útra, amivel oly sok ember életét segíti: elkezdett könyveket írni és előadásokat tartani. Az én kezembe először a „Mit keresett Isten a
hálószobámban?” című műve került, amit azóta is kincsként őrzök. A könyvben alapvetően a férfi-női energiák milyensége áll a középpontban, ami e két nem különbözőségének és komplementer voltának alapja. Szó van igaz barátságról, féltékenységről, agresszióról, szexualitásról, a szeretet és szerelem fogalmáról s arról, hogyan zárja el ezeket az érzelmeket az ego uralta emberiség valódi tartalmuktól, hogyan értelmezi félre s különíti el a magtapasztalástól. Ezeket a fogalmakat Christian megnyilvánulásoknak nevezi. Mégpedig az ősi energia megnyilvánulásainak, amik a mai emberiség számára ismeretlenek, ugyanis nem engedi felszabadulni, megélni őket. A feltörekedni vágyó energiákat elfojtjuk s behódolunk az erkölcsnek -vagy éppen mikor, minek nevezett ego alkotta szabályoknak-, amivel tökéletesen elveszítjük egyedi, önnön valónkat. És mi történik, ha egy előre megírt forgatókönyv alapján viselkedünk? Szerepjátékot játszunk. Tökéletesen felvázolja nekünk azt az 5-5 férfi és női szerepet Christian, amivel úton-útfélen találkozhatunk. A gond csupán az, hogy ezek a szerepek nem mi vagyunk. Ezzel nincs is semmi gond. Erről nem tehetünk. Ez így van és kész. Hangzik el a bűvös mondathármas. A megoldás, hogy figyeljünk. Figyeljük magunkat, belső hangunkat és éljünk meg mindent amit ez a hang próbál súgni nekünk. Ahogy a könyv címe is sejteti, alapvetően a párkapcsolatokról, a résztvevő felek felfogásbeli torzulásairól kaphatunk egy kristálytiszta képet. Azonban az üzenet megértéséhez szükségünk van egy olyan mértékű érzékenységre, amivel figyelmünket nem a másikra vagy az emberiség által kidolgozott buta szabályokra és sémákra fordítjuk, hanem saját lényünkre. Megtanulhatjuk, hogy hogyan engedhetjük szabadon saját s partnerünk energiáit anélkül hogy gátat szabnánk neki, s hogyan adhatunk új értelmet eddig elveszettnek hitt kapcsolatunknak. Ha valami nincs rendben párkapcsolatunkban, ne csapjuk be a másikat és önmagunkat azzal, hogy erőltetjük az együttlétet. Az „elfogadom a dolgokat úgy, ahogy vannak” frázis itt nem a tolarenciát, hanem a lustaságot tükrözi. Az „elfogadlak kicsim úgy, ahogy vagy” szintén nem a szeretet hangja, hanem az erőlködésé. Az állandó, visszafojtott érzelem pedig egészen addig gyülemlik bennünk, amíg egyszer csak kitör belőlünk. Fogadjuk el, ha nem illünk össze párunkkal. Nem bűn ez és nem is szégyen. Azzal ártunk igazán, ha holmi erkölcsi kényszer és szociális nyomás miatt megfosztjuk egymást a boldog tapasztalástól. Viszont az együttlét legyen teljes. Nőként fogadjuk el, hogy a férfi az erő, amely csapong, teremteni, behatolni és tapasztalni akar. Mert a férfi energia uralja, így az elvárás, hogy ne csaljon meg, maradjon otthon velem, legyen jó családapa és még ki is tudjon elégíteni akkora nyomást gyakorol rá, hogy hazugságba és távolodásba menekül. Férfiként pedig fogadjuk el a női befogadó energiát, az esztétika iránti hódolatot és csodáljuk őt azért, amiért oly nagy alázattal fordul a világ, a férfiak és a benne fogant kis csöppség felé. A szexualitás egy olyan témakör, amely minden embert érdekel. A kapcsolatok alapköve, azok meghatározója és minősítője. Ez azonban sokunkban eltorzult a különböző erkölcsi tanítások, szociális hatások miatt. Azt gondoljuk, hogy egy szükséges rossz vagy jobbik esetben egy örömforrás, amit mindegy hogy kivel, de élvezünk. Ennél többről van szó. A szexualitás eggyé válás. Nem csupán testileg, de szellemileg, lelkileg is. Ne fojtsuk el se magunkban, se másban! A barátság tán egy távolabbi, de annál nemesebb kapcsolat. Miközben Christian az alapvető kapcsolatoknak és érzelmeknek a lényegét tárja elénk, egy olyan személyiségfejlődésen is keresztül mehetünk, ami nem akaratos. Csupán tudatos. Ugyanis önnön lényünk lényege nem a külsőségekben van. Mi magunk nem azok vagyunk, akiknek gondoljuk vagy elmeséljük magunkat. Az már régen rossz, ha le tudjuk vagy akarjuk íri azt, akik vagyunk. Ugyanis nem lehet. Saját lényünk nem írható le, mert annyira sokszínű, egyedi és végtelen. Figyeljük magunkat. Ne tegyünk mást csak figyeljük a világot, a természetet a tetteinket és akkor majd meglátjuk magunkat azok mögött. Ha arra összpontosítunk, amit megtapasztalunk, akkor rájövünk, hogy mi mindaz vagyunk ami a megtapasztalás mögött húzódik. Néha ijesztőnek és elkeserítőnek tűnik majd a könyv olvasása alatt, hogy mindaz, amit eddig gondoltunk, tettünk, vallottunk, nem a helyes és azok nem is mi vagyunk. De amikor megfogalmazódik a kijelentés: „Nem tudom, ki vagyok.”, akkor járunk a helyes úton, akkor vagyunk készen az újjászületésre. A könyv minden alapot megad ahhoz, hogy elinduljunk egy olyan úton, ami saját és társaink megismerését teljessé teszi és ezzel lehetőséget ad egy teljesebb és tartalmasabb élet megélésére. Örömteli újjászületést kívánok!