Kedvenc könyvem a kiváló svájci gyermekpszichológus könyve.
Témája nemcsak örökérvényű,
de egyre inkább aktuális olvasmánynak kellene lennie a családokban.
Amolyan alapszabályok, melyeket ismerni kellene ahhoz, hogy kicsit jobban eligazodjunk a párválasztás és gyermeknevelés útvesztőiben.
A
könyv nagyon általános, mindennapi példákon keresztül mutatja be emberi hozzáállásunkat.
A könyv által vázolt típusok szemléletesen jó karakterek, kis gondolkodás után, önvizsgálat nélkül
is besorolhatja magát bárki a megfelelő kategóriába.
Végiggondolni is nehéz, hogy mennyi bajtól és keserűségtől kímélhetné meg magát
az, aki a könyv által meghatározott elvek szerint is átgondolná helyesen döntött-e párválasztáskor.
nem elég a szerelem, a testi vonzódás, hiszen ezek az együttélés összességének
csak töredékén segítik át a párokat.
Sokkal fontosabb szempont, hogy milyen lelki alkatú, milyen beállítottságú felek vesznek részt az „emberi játszmában”.
A könyv példáiból kiderül, hogy azok a párok élnek felhőtlen kapcsolatban, ahol a két fél lelki típusa kiegészíti egymást.
Nézzünk csak egyetlen példát a könyvből:
Reggel munkába indul a férj.
Tipikus a kérdés: Mondd szívem, nem láttad véletlenül a kulcscsomómat?
Erre a kérdésre 4 féle válasz adható:
Nem láttam, de várj, segítek megkeresni!
De igen, ott van a cipős szekrény fölött felakasztva.
Mit tudom én hova tetted, te mindent szétszórsz!
Azt hiszed, van nekem időd a te dolgaidat figyelni?
Talán ismerősek is ezek a mondatok illetve az általuk keltett hangulat, mely hosszú távon, hozzákövesedik a családi élethez.
Ez a hangulat mely eldönti, hogy a házasságban élő felek munka után szívesen indulnak haza, vagy inkább a munkahelyen vagy a baráti körrel töltenek el még 1-2, de akár sok órát. Nyilván annál többet, minél kevésbé vágyik az otthon hangulatára az illető…
De még az sem mindegy, hogy a választ milyen típusú ember kapja.
Hiszen bármennyire segítőkész és kedves az első válasz, csak olyan házastársnál válik be, aki szereti, ha gondoskodnak róla. Ha az „anyukája helyett anyukája” típusú feleségre vágyott.
Az ilyen típusú házastársnak a 4. válasz, egyenlő a házasság halálával.
A hibás játszmák által keltett hangulatot, csak ideig-óráig állítja helyre
egy-egy jól sikerült szerelmes éjszaka, vagy sikeres közös program.
Sajnos korunk válási statisztikái azt mutatják, hogy az „emberi játszmákat” egyre rosszabbul játsszuk, és ami sokkal nagyobb baj, hogy gyermekeink is az ilyen hibásan játszott mintában nőnek fel.
Valahogy az egymás tisztelete, a megfontoltság és az alázat is teljesen kiveszőben van, a családok töredékénél fedezhető fel. Ez már nem divat.
A házasságban is csak elvárások vannak, a problémákat többnyire nem egymás között rendezik a felek, hanem legtöbbször olyan külső személy (barát, barátnő, rokon,) véleménye alapján, kényszerítőzéssel próbálják elérni, a változásokat. „Nehogy már a külső szemlélő számára úgy tűnjön, hogy nem tudom elérni amit akarok!!!”
Ugyanez a helyzet az udvarlási időszakban: nagyon sok pár tökéletesen érzi, hogy egy, vagy több ponton is nem illenek össze, (szemlélet, világnézet, értékítélet, családi háttér, érdeklődési kör,) mégis erőltetik a kapcsolatot, többnyire kizárólag a társadalmi elvárás miatt.
Sok esetben a baráti kör irigységének felkeltése, vagy ébrentartása miatt.
Ismét a legnagyobb gond, hogy mire rájönnek, hogy ez a házasság vagy együttélés nem működik, már egy vagy több gyermek lesz áldozata a hebehurgya hozzáállásnak.
Jó lenne, ha Eric Berne: Emberi Játszmák című könyve, illetve tartalmának ismerete amolyan kötelező KRESZ tankönyv lenne, jogosítvány a házassághoz.
További ismertetés a következőről Emberi Játszmák