Utolsó jelentős műve Az öreg
halász és a tenger (1952),
A kisregényben két egymástól független hatalom ütközik össze: a természet
erői, az el öregedés könyörtelen végzete és az ember belső értékei, makacs
hősiessége.
A mű
egy tíz-egynéhány soros bevezetővel indul, mely el mondja
mindazt, ami eddig történt: „A halász
már öreg volt, kis csónakján
egyedül halászott a tengeren, a Golf-áramlat mentén, s immár
nyolcvannégy napja, hogy nem fogott semmit. Eleinte, negyven napig egy
fiú is vele ment mindig. De aztán, hogy negyven napig nem fogtak
semmit, a fiú szülei azt mondták, hogy az öreg most már igazán és
végérvényesen salak, ami a legsúlyosabb szó a balszerencsés emberre,
úgyhogy a fiú, parancsukra, ettől fogva egy másik hajóval ment
halászni, és fogtak is mindjárt az első héten három
nagy halat.”
A fiú azonban nem csak ezt a negyven napot töltötte az öreggel. 5 éves
volt, amikor Santiago először ki vitte magával a tengerre, s azóta
elválaszthatatlan jó barátok lettek. A fiú, ahogy telt az idő egyre
inkább gondoskodott az idősödő Santiagóról. Élelmet, kávét, újságot
vitt neki minden nap, s kedvenc beszédtémájuk a baseball.
A 85. napon a halász immár magában evez ki a tengerre, messzire megy,
mert el jött az ősz, a nagyhal ideje. Az óceánon a fregattmadár jelezte
számára, hogy nagy zsákmányt rejt a víz mélye. A sejtése be
igazolódott. Horgára akadt egy nagy hal, amely jó két napon át
vonszolja őt csónakostul. A harmadik napon sikerül el ejteni a
zsákmányt, s meg indul a hazasegítő passzátszél is. Ám jönnek a cápák
(1. nap: egy; 2. nap: kettő; 3. nap: egy; 4. nap: kettő; 5. nap: egy
egész raj), melyek közül jó néhányat hősies küzdelemben meg öl
Santiago, a partra azonban már mégis csak a nagy hal csontvázával tér
vissza. Kezei tönkrementek a hal súlya alatt, szervezetét igen
megviselte a tengeri kaland. Manolin, az érte aggódó fiú szinte sírva
fakad, amikor meg látja állapotát. Kávét hoz neki, őrzi álmát, s ki
jelenti, hogy ismét együtt fognak halászni, mert még nagyon sokat kell
tanulnia az öregtől. Santiago azonban már alszik, s ismét oroszlánokkal
álmodik, mint eddig szinte minden éjjel életében.
Santiagón külsőre is igen látszottak az öregség jelei: teste el gyötört
volt, válla széles a rengeteg munkától, arcát a
nap sütötte barnára,
bal keze órákon át zsibbadt, mégis tartotta a halat, testén egymást
érték a kötél vágta sebek, a kevés alvás miatt beszéde zavarodott volt,
hangos beszédével pedig magányosságát igyekezett le győzni.
További ismertetés a következőről Az öreg halász és a tenger