A Tóték c. regényét 1962-ben írta, majd 1967-ben dolgozta át tragikomédiává, mellyel
az egész világon nagy sikert aratott.A történet
egy tábori lappal indul. Tót Gyula magyar katona ír a szüleinek
és a húgának, s "örömmel" közli,
hogy parancsnoka Tóték házában tölti el szabadságát. Az öröm oka: a parancsnok kegye megmentheti Gyula életét- tudja ezt a család, az egész község. Tóték óriási izgalommal, sürgés-forgással várják a nagyszerűnek képzelt őrnagyot, de a fogadás pillanatától kezdve minden mellé megy. Hagyományos helyzetkomikum (pl.: a két tiszt összekeverése) és jellemkomikum (pl.: az őrnagy alacsonysága) építi a találkozási jelenetet. S aztán megcsillan az abszurd is: Tóték sorozatosan félreértik az őrnagy mondatait, az őrnagy padig Tót tekintetét követve minduntalan a saját háta mögé néz. A félrehallások visszatérnek a regényben később is: mindennapi kijelentésekben olyan sértéseket hall az őrnagy, amilyeneket valójában kaphatna. Az őrnagy ugyanis felborítja a család mindennapi életét, s
nem merül fel benne, hogy ezek az emberek kiszolgáltatottak neki. A játék kétoldalú: Tóték nem csupán tűrik az őrnagy zsarnokságát,hanem kezdetben - főleg a nők - szeretik, bámulják
is Varrót (az őrnagyot).A Tót család szerkezete egyszerű: apa, anya, egy lány és egy fiú. Szokásaik pedig nevetségesen közönségesek, életük bárgyúan tunya, de természetes élet (Tót pipára gyújt, nagyokat ásít, nyújtózkodik s közben nagyokat nyög). A községben tiszteletet élvez, de ami a község határain kívül történik, abban nem vesznek részt. Jóindulatúak és közönyösek. Jellemző Tótné sűrűn ismételgetett "bölcsessége": "Látod, látod, édes, jó Lajosom, egy kis jóindulattal csodát lehet művelni."Az őrnagy - mert félelmet kelt bennük - felfokozza nevetségességüket, s megfosztja őket
még attól a kevés természetességtől, emberségtől is, ami ebben az ostoba életben van. Abszurd a regény befejezése is: Tót mikor már újból érzékeli a régi rendet, és megkönnyebbülten felsóhajt az őrnagy távozásakor, s amikor ráeszmél ,hogy mégsem sikerült a "szabadulás": feldarabolja a kedves vendéget. Ez a cselekvése azonban nem felszabadító, megváltó tett: Tót nem születik általa új emberré - a régi korlátolt életvédelme és annak szelleme vezeti.Az indító tábori lapot még több is követi: egy értesítés például Gyula haláláról, melyet a postás - aki szereti Tótékat - nem kézbesít. A fél hülye Gyuri - a postás - a sorsokat kézben tartó mindenható abszurd változatává nő. Az olvasó persze tudja, hogy Gyula már halott, amikor a család minden remény még az ő jobb körülményei körül kering. Az őrnagy érkezése utáni első este összebújva boldogságban ülnek elégedetten gondolnak arra, hogy az őrnagy "kétszer is vett a töltött csirkéből", s hogy Gyula ennek bizonyára hasznát látja. De az őrnagy hirtelen megjelenik és összezúzza a szép pillanatot: ekkor kezdődik a dobozolás. A nappali alvástól pihenten tevékenységre vágyik az őrnagy, s rákényszeríti a családot, hogy pirkadatig dobozokat készítsenek. "Dobozolni a legjobb a világon" - állítja Varró, s Tót csak helyesel. Az őrnagy töprengésében a fasiszta demagógia jelenik meg: "Az volna a jó, ha még több, sokkal több ember foglalkozhatna dobozcsinálással. Egyszer (...) rávehető lesz az egész emberiség."Egyfajta történelmi látásmódot is felvillant Tót végső tettében: a magyar nép szenvedései során beletörődött mindenbe, vagy ha nem, akkor is rosszkor vagy túl későn lázadt.Az abszurd látásmód Örkénynél is formálja a nyelvet. Pl.: Az őrnagy egyik megsértődésének pillanatában elhallgattak Tóték. "Erre csönd lett - olvassuk -, olyan csönd, hogy ezt nem is lehet leírni. Ilyen csönd lehet abban a sírban, ahol egy süketnéma van eltemetve." A sírhasonlat stílusparódiája a ráduplázással együtt ellenállhatatlanul humoros és emlékezetes. Az író rendkívül érzékletes, és a dolgokra rápillantva ábrázol, ítél.
További ismertetés a következőről Tóték