A jeruzsálemi Ben Hur, egy
gazdag zsidó család
fia, aki újra találkozik gyerekkori barátjával, a római légió parancsnokával, Messala-val, aki szerint új tanok, melyeket Krisztus hirdet felforgathatják az egész Római birodalmat. Ben Hur meghallgatja a hegyibeszédet, s ott van a kálváriánál, méghozzá nem is egyedül, hanem egy szépséges rabszolgalánnyal vagyis Eszter társaságában. Korábbi élete gyökeresen megváltozik, amikor tévesen megvádolják azzal, hogy megpróbálta megölni Messala-t. Száműzik családját, őt pedig rabszolgasorsba döntik. Egy tengeri
csata során megmenti a parancsnok, Quintus Arrius életét, aki ezért cserébe fiává fogadja. Rómába indul, hogy részt vegyen egy kocsi versenyen. Legnagyobb ellenfele régi barátja, Messala. Kettejük versenyfutásának egy ütközés vet véget, melyet Ben Hur éppen csak túlél. Ám eldönti, hogy a kardját felcseréli Krisztus tanaival. Annak a Krisztusnak a tanaival, aki még halálában is képes arra, hogy az egész birodalmat a feje tetejére állítsa.
További ismertetés a következőről Ben Hur