Oscar Wilde: Dorian
Gray arcképe
Kivonat
Az élet velejéig teljes megtapasztalásának, a
szépség, a
művészi kifinomultság mindenek fölötti hatalmának, az öröm és a mocsok
megélésének története ez, az erkölcs felszínes álruhájába bújtatott korban. Az
örök szépség illúziójának, saját lelkiismeretének és begyepesedett korának
áldozata a kezdetben oly naiv, tehetős fiatalember, Dorian Gray.
A
19.
század Angliájának szürke-színes társadalmi élete lágy
ecsetvonásokkal körvonalazódik, ahogyan a főhős egy barátja által megfestett
portréja, mely előbb ifjúságát, majd egyre inkább torzuló lelkét testesíti meg.
Egy orgonaillattal telt tavaszi napon a festő Basil Hallward
élete főművén, Dorian Gray arcképén dolgozik, amikor a naiv,
gyönyörű fiatalember a cinikus Henry Wotton hatása alá kerül, aki ráébreszti ez élet
olykor bűnösnek kikiáltott örömeire és ifjúságának múlandóságára. A
kétségbeesett Dorian Gray azt kívánja bárcsak a gyönyörű
portré öregedne
helyette, míg ő, mint egy kortalan festmény, megőrizhetné szépségét, mely
környezetében ideállá teszi őt.
Kívánsága teljesül…
Mélyen megmártózik az életben, másokat is magával rántva,
miközben ráébred ebből a mélységből már nincs visszaút. Bűnei
nem vésnek
barázdákat arcára, a festmény azonban egyre elviselhetetlenebb tükörré lesz,
melyet kénytelen elrejteni önmaga és a világ elől.
A lelkiismeretet azonban nem lehet elhallgattatni, még akkor
sem, ha a szépség szobra vagy ártatlan arcvonásokkal.Mózes Emese
Írjon kivonatot itt.
További ismertetés a következőről Dorian Gray arcképe