A gazdaság, a
társadalom változik, mondhatjuk, hogy
állandó mozgásban van. A tények azt bizonyítják, hogy nap mint nap, évről évre
többet és többet termel, fejlődik. A technikai, a kultúra, a civilizáció halad
az ember és a maga által behatárolt pályán. Az ember mindig és mindig többet
akar kicsikarni a természetből, a társadalomból. Ez természetes, ezért látnunk
kell: mi az, ami az eddigi fejlődésünkben irreverzibilis. A Nyugatot járó Erdei
Ferenc tapasztalta, hogy parasztnak lenni már nem lehet, nemcsak térbeli és
társadalmi bezártsága, emberi,
gazdasági kiszolgáltatottsága, megalázottsága
miatt, hanem azért sem, mert ez már akkor — 1937-1938 fordulóján — sem volt
modern, nem volt európai.
A gazdasági, társadalmi fejlődés tendenciáját vizsgálva,
látni és tudatosítani kell, hogy a falun élők és a mezőgazdaságban
foglalkoztatottak száma törvényszerűen csökken, illetve előbb az iparban, majd
a szolgáltató szférában foglalkoztatottak, így a városban lakók száma egyre
szaporodik. Szamuely László 1980-ban publikálta azt a tanulmányát, amelyben a
fejlett tőkés országok társadalmi fejlődésével foglalkozik. Megállapította, hogy a szolgáltató szféra egyértelműen túlsúlyra került, a
változás a 20. század második felében felgyorsult, s a maga teljességében
bontakozott kit. A század elején, pl. az USA-ban 10 keresőből még csak három
volt a szolgáltatásban, addig ez az arány 1929-
ben négyre, 1956-ban ötre,
1970-ben hatra, 1980-ban hétre emelkedett. 1985-re prognosztizálta, hogy tíz
keresőből nyolc fő lesz foglalkoztatva a szolgáltató szférában. Következtetése:
közelednek, ahhoz az időhöz, amikor a munkaerő 20%-a állítja elő az összes
feldolgozóipari és mezőgazdasági terméket.
Természetes, hogy a társadalom szerkezetének
átalakulása — párhuzamosan — számos más változással is együtt járó folyamatokat
indukál. Különösen szembeötlő az oktatás kiszélesedése, a társadalmi
mobilitásban betöltött szerepének megnövekedése. A gyors gazdasági növekedés, a
töretlen életszínvonal emelkedés nemcsak megkövetelte, hanem egyben lehetővé is
tette az oktatás kiszélesítését, s benne a felsőoktatás tömegessé válását.
Ezzel szemben a magyar valóság a következő képet
mutatta: „1900-ban a napszámos, az önálló paraszt és mezőgazdasági munkás,
cseléd kategóriába az aktív keresők 70,8 %-a, 1910-ben 65,8 %-a, 1920-ban 60,3
%-a, 1930-ban 55,2 %-a, 1941-ben pedig 50,7 %-a tartozott.” A háború, majd az
ezt követő földosztás következménye, hogy 1949-ben az aktív keresők 53,6 %-
át a
mezőgazdaság foglalkoztatta.
A magyar társadalom fejlettségére jellemző, hogy
Erdei Ferenc művének írása idején a társadalom több mint fele paraszti vagy
annál alávetettebb sorban élt.
Az 1945-ös földosztással kezdődött el a magyar
mezőgazdaság, a falu társadalmának átformálása, amely az ’50-es-’60–as évek
kollektivizálásán át jutott el egy új, egy csak Magyarországra jellemző
agrármodell megteremtéséhez.
Óriási távolságot járt be a falusi társadalom ez alatt a néhány évtized alatt,
s óriási változásokon ment át. Politikai, gazdasági rendszerváltások, művelési
technológiák, termelési technikák, új és hagyományos növényi kultúrák,
állattenyésztési rendszerek jöttek létre, s ezek határozták meg a vidék, az
agrárium életét. Óriási ez a váltás, változás, mert az extenzív termeléstől az
intenzív termelésben tevékenykedő, gazdálkodó ember áll előttünk minden
örömével, gondjával együtt.
Ez a változás azonban nem hatotta át a közfelfogást,
nem csapódott le a politikai gondolkodásban — hiába a tapasztalat, hiába a
tudomány által feltárt és megjelenített tény, a politikai vezetés ragaszkodott
ideológiai meggyőződéséhez. 1980-ban — Szamuely László tanulmányának idején —
és utána még majdnem egy évtizedig a munkásság és a parasztság gazdasági,
társadalmi dominanciájáról elmélkedett a politikai elit, a hatalom. A két álláspont,
két világot jelentett, akadályozva a változást.
További kivonatok a következőről A társadalomfejlődés tendenciája