A
történeti múlt folyamán a
falu mint sajátságos közigazgatási,
gazdasági és
kulturális intézmény fejlődött ki.
az egyént jóformán felszívta ez a szociális
alakulat,
amely falusi öntudatot, világnézetet, társadalmi pozíciót, gazdasági
szaktudást, közigazgatást, jogszolgáltatatást, szóval a kultúra minden
mozzanatát közvetítette számára. Mivel a falu vérségi alapon fejlődött, s
lakóit a külvilággal csupán az egyház szervezete és ennél sokkal gyengébb
kötelékkel a földesuraság kötötte össze, minden ország földműves népe építési
modorban, nyelvjárásban, viseletben, helyi zárkózott szokásokban, melyek az
egész primitív közületet áthatották, teljesen összenőtt azzal a röggel, amelyet
művelt, s amely konzerválta évszázadokra a falu lakóinak eredeti nemzetiségét,
biztosítva számukra a világkultúra nivelláló hatásával szemben bizonyos
önállóságot és független fejlődést. Ez a civilizáció az egyes népek termelte kultúrát
tökéletesíti és általánosítja, s ennek az általános civilizációnak gyökere
rendszerint a civilizáció élén járó nemzetnek földművelő osztályánál keresendő,
azokban a sajátságokban, amelyeket csak a föld és a falu társadalma bír
kialakítani. A falunak és a gazdatársadalomnak
egyetlen barátja sem gondol a legtávolabbról sem arra, hogy a művelődés
hatékonysága, tehát áldásai elől a falut léghíjasan elzárja, még kevésbé gondol
arra, hogy a gazdasági fejlődés által megbolygatott szervezetét, összes kísérő
jelenségeivel együtt, a régi állapotba helyezze vissza. A falu kultúrájának
védelme egészen mást jelent. Védelmét annak a haladásnak és fejlődésnek, amely
az önmagában szervesen kialakult s éppen azért egészséges alapokat nem kívánja
soha nem létezetteknek tekinteni, hogy ezeket, mint nemcsak fölösleges, de
káros haszontalanságokat félredobva egy egészen idegen, új kultúrát teremtsen a
falu és annak lakói számára. Sőt éppen a meglévő becses alapokra kívánja
felépíteni a haladást, biztosítván a falu számára mindazt az előnyt, amelyet az
új kultúrfejlődés nyújt és távol
tartva mindazt a káros hatást, amely kísérő jelensége minden olyan kultúrának,
amely idegen néplélekből megfelelő kiválasztás nélkül jut valamely nemzet
birtokába.
A falusi
kultúra értékére lehetőleg már az iskolában kell oktatni a tanulókat. Az első
és legfontosabb teendő — s ezt úgy a tantervbe, mint az olvasó- és tankönyvekbe
fel kellene venni — hogy minden tárgynak, történelemnek, földrajznak,
természetrajznak egy célja legyen: a gyermek igyekezzék környezetét, az
otthont, a családot, szülőföldjét megismerni. Ismerje annak történelmét,
földrajzi leírását, mezőgazdasági, néprajzi, egészségügyi, közművelődési
viszonyait, egyházi és erkölcsi életét stb., szóval mindazt, ami érdeklődését
fe1tudja költeni és érzéseit szülőföldjéhez lebilincseli.
Az iskola mellett természetesen igyekezni kell arra, hogy
népies előadásokon, estélyeken
is kifejezésre jusson a falu története,
kultúrájának értéke. Ezen a téren különösen a gazdakörökre vár nagy hivatás. Amint a nagyobb városokban kultúrpaloták
létesülnek, akként minden községnek törekedni kell arra, hogy a maga erejéből, vagy az állam és a szövetkezetek
támogatásával népházakat létesítsenek. A népházakban kellene azután
összegyűjteni Ebben az irányban kellene
a falusi tanítókat, sőt ezen túlmenőleg a falusi intelligencia minden tagját
kiképezni. Főleg gondoskodni kellene arról, a falu kultúrájának
fontosságára felhívják a tanulók figyelmét, továbbá, hogy az iskolák ifjúsági
önképzőköreiben a néprajzi gyűjtésnek, amely kiterjed a népdalra, mondákra,
szokásokra, viseletre, megfelelő szövetségei alakuljanak, úgy hogy e szövetségek
a falu jövő vezetőit már eleve megtanítsák arra, hogy mily csoportosító- és
nézőpontok szerint kell községük kultúréletét szolgálniok és javítaniok. E
tekintetben sokat várunk a Magyar
Néprajzi Társaság legújabb
mozgalmától, amely a Folklore Feílows nemzetközi
néphagyománykutató szövetség gyűjtőosztályainak felállítása általfőleg az
ifjúság érdeklődését kívánja felkelteni a falu kultúrája iránt. Természetesen
ennek az ifjúsági mozgalomnak kell, hogy folytatása is legyen oly irányban,
hogyha az illető kilép az életbe, igyekezzék falujának viszonyaival
megismerkedni és törekedjék annak monográfiáját megírni, vagy legalább ahhoz az
anyagot összegyűjteni. A vármegyei tanító- és jegyzőegyletek, éppígy a
gazdasági egyletek is, nagy súlyt helyezhetnének történelmi, néprajzi,
gazdasági stb. adatok gyűjtésére. Ne legyen olyan község, amelynek történetét,
szokásait, mondáit, gazdasági és kulturális viszonyait, községi, iskolai vagy
egyházi krónika meg nem örökíti. Németország egyes tartományaiban erre az
iskolák kötelezve is vannak. Nálunk a Magyar Gazdaszövetség foglalkozik ily falusi monográfiák megíratásával.
Különösen az erdélyi népházak már külsejükben is feltüntetik a falu
építőművészetét. A harasztkeréki, backamadarasi, nyárádszentlászlói népházak a
magyar stílusnak évszázadokra irányt mutató emlékei. E népházakban a gazdakör,
különböző szövetkezetek, népkönyvtár stb. nyernek elhelyezést. Legtöbb helyütt
a gazdakör elég tágas helyiséget biztosít előadások és népestélyek számára is.
Kívánatos volna, ha a falusi népjólétügy minden egyes intézménye elhelyezést
nyerhetne e népházakban. Így gyermekmenhely, az ifjúsági egylet tornaterme, a
háztartási iskola konyhája, egy szoba betegápolási célokra, a falu múzeuma és
az elaggottak menedékhelye. A szabadbárándi népházban van népfürdő, az uszori
népházban egy szoba az elaggottak részére. A népházaknak különösen a tanyai
központok létesítése körül van nagy hivatásuk, amint ezt már föntebb jeleztük
is. Íly tanyai népházak Szentes határában létesültek Cicatricis Lajos főispán
kezdeményezésére.
falu kultúrájának minden
becses emlékét, mert a falusi nép csak akkor jön tudatára régi kultúrájának, ha
az ősei által készített tárgyakat összegyűjtve és megbecsülve látja.
Németországban már egy egész sereg ilyen falusi múzeum létesült, amely főleg a
régibb házieszközök gyűjtését és megőrzését eszközli. Végtelen sok
művelődéstörténetileg vagy népművészetileg értékes tárgyat, eszközt, okiratot
mentenek meg így az elkallódástól. Különösen a népviseletnek gyorsan pusztuló
és változó tárgyait őrzik meg, amelynek jelentőségét nem ismervén, a falu lakói
meg gondolás nélkül megsemmisítik, vagy pedig gyűjtőknek, akik inkább emlékül,
mint tudományos felhasználás szempontjából viszik azt magukkal, potom pénzen
elkótyavetyélik. A gazdasági élet változásával karöltve mindinkább eltűnő
pásztor- és halászéleti tárgyaknak, régi házieszközöknek, világító és
tűzszerszámoknak stb., összegyűjtése, kiválasztása és csoportosítása nemcsak a
falu történetére, hanem a néprajzi kutatásokra nézve is végtelen fontosságú
volna. A kutatónak nem kellene azzal a nehézséggel folyton küzdeni, hogy egyes
tárgyakat egészen más vidékre cipelnek át s így eredetét csak nehezen lehet
megállapítani. Figyelemmel kísérhetné a falusi stílus fejlődését is, mert az
egyes tárgyak keletkezésének idejét könnyebb a helyszínen megállapítani.
További kivonatok a következőről A falusi kultúra védelme