A
néphagyományokat, a népköltészetet visszaszorítani is oktalanság volna, sőt
igyekeznünk kell annak minden megnyilvánulását
összegyűjteni a műköltészet
számára, amelynek megújhodását már számtalan ízben tette lehetővé a néplélek
gazdag termése. De a falu népét sem szabad a poézistól megfosztani. Gyermeki
fantáziájának csapongása elé gátakat emelni, teremtőerejét városi minták
sablonaiba szorítani, merénylet volna a nép életkedve, kulturképessége ellen.
Sehol nem látszik ez jobban, mint a nép kedélyéletét leginkább kifejező
népdalnál. Mennyire össze volt nőve a népdal
nemcsak a költészettel, hanem a
falusi nép összes gazdasági viszonyaival, a
mezei munkával, az aratással, fonással stb. Az igazi népdal ma is ott terem,
ahol a fonók népét egy-egy falusi énekes (nótafa) falusi
történetek megéneklésével mulattatja. Ott, ahol a leányok nem szőnek, fonnak,
ilyen történeteket már csak az öregebb emberek tudnak, a fiatalság a szöveget
megrontja vagy megrövidíti, újakat pedig termelni nem tud. Még inkább kihal a
népdal azokban a falvakban, amelyeknek fiatalsága ipari vagy városi munkára
jár. Itt a kuplék és más hasonló, egynapos dolgok járják, gyakran a jobb ízlést
sértő módon. Mennyivel poétikusabb és szebb az aratóleányok természetesen,
frissen csengő hangján eldalolt egyszerű dal, mint a grammofonzörgéssel kísért
fővárosi kuplé. A falu
népének sajátosságait, teremtőerejét a népdalnál is sokkal inkább érvényre
emeli a
népviselet. A népviselet
egyike a falusi műveltség azon termékeinek, amelyben egyrészt a célszerűség és
a hasznos utáni vágyakozás, másrészt pedig a falu népének fantáziája
kielégítést nyer. Sajnos, a népviseletet is erősen kikezdte a tömegmunka, amely
nem ér rá a falu speciális viseletével bíbelődni, továbbá pedig a városba
tódulás, amely a népviseletet a falu lakói előtt hitelvesztetté teszi.Egyébként
a népviselet kérdése szoros összefüggésben áll a népművészettel, különösen a művészi háziiparral, a csipke-,
varrottas stb. készítéssel, a szövés-fonással és a szűcsmesterséggel. Sajnos, mindig kevesebb-kevesebb lesz azoknak a hozzáértő mesterembereknek
száma is, akik a népviseletet elkészíteni tudják.A
népviselet fenntartása érdekében tehát igyekezni kell arra, hogy e viselet
ruhadarabjainak elkészítéséhez elegen értsenek és hogy a népművészet
leggazdagabb forrása, a horgolás, hímzés és a varrás el ne tűnjék a falusi asszonyok tevékenységi
köréből.De
nemcsak kenyérkereseti szempontokat kell a népművészet felélesztésénél
figyelembe venni, hanem valódi művészi szempontokat is. Különösen
a magyar földművesnép által épített házakból lehet a falu jellegét
megállapítani. A természeti viszonyok, a foglalkozás stb. mind érvényre jut az
egyes vidékek építészeti stílusában.
A falusi építőstílus a célszerűséget tartotta mindig szem előtt, ennek keretein
belül azután tág teret nyitott a szépérzék kielégítésének. A városokban a
magyar stílus nem tudott kialakulni, hanem mindenféle építészeti stílusból
átvettek mindent s így a városi ízlésnek a falusi építőstílus, amely pedig a
nemzeti motívumokat, egy valóban nemzeti építészeti stílusnak alapjait magában
hordozta, még kevésbé bírt ellenállni, mint külföldön.A ház
építőstílusán kívül annak belső berendezésére is különös gondot és figyelmet
kell fordítani. Azt természetesen lehetetlen előírni, hogy ki miféle bútort
szerezzen be, mert ez jobbára a mód és a vagyon dolga. Azonban az iskoláknak,
falusi múzeumoknak és ilyirányú előadásoknak meglesz az a hatása, hogy a
módosabb gazdák is igyekezni fognak a régi faragott bútorokat, tulipános
ládákat stb. megőrizni s azok helyett nem fognak olyan könnyen értéktelen
vásári portékát beszerezni.