A
falu és a város gazdasági
szereposztásában
nem az a lényegesebb, hogy a falu őstermelő, a város pedig
iparos, kereskedő és mindenféle értelmiségi foglalkozást űző, hanem az, hogy a
falu elsősorban termelőterület, a város pedig fogyasztó. S még ezen fölül: a
falu fogyatékos munkamegosztású és elsősorban nem készárut termelő terület,
viszont a város mind termelésében, mind fogyasztásában különösen
differenciálódott és magasabbszintű gazdasági életet képvisel.
Közelebbről nézve ez a
szereposztás abban fog a faluban megnyilvánulni, hogy a termelés az elsőrendű
gazdasági funkciója, s fogyasztása csak a szükségszerű mértékre korlátozódik és
mindig alatta marad fontosságban a termelésnek. Ezen kívül pedig a termelés
elsősorban nyerstermelés és egyik ágában sem specializálódik úgy, mint a
városban. Tömegében olyan nyerstermelés, amely a városok fogyasztása, vagy
finomabb feldolgozása részére termel, s kisebb részében olyan készárutermelés,
amely a helyi szükségletnek kielégítésére való. Egyik fajta termelésben sem
érvényesül
azonban olyan részletes munkamegosztás, mint a városi termelésben. A
nyerstermelő mezőgazda nagyon sok ipari szükségletét maga látja el s nagyon sok
áruját maga viszi a városi piacra, viszont a
falusi iparos és kereskedő
legtöbbször maga
is folytat mezőgazdasági termelést házi szükséglete céljaira.
Egyetlen rétege van a falusi társadalomnak, amely erős munkamegosztásban él s
ez a falusi értelmiség, noha kertje ezek közül is nagyon soknak van. Abban is
egyetlen ez a réteg, hogy nála a fogyasztás szempontjai nem rendelődnek alá a
termelésnek.
Termelés
áganként természetesen különbözők a termelés társadalmi motívumai.
Így a legigazibb falusi
termelőknél, a falusi mezőgazdáknál tökéletesen érvényesül e különös falusi
meghatározottság, azonban a paraszt hagyományok még csak fokozzák mindazt, amit
a falusi helyzet kialakított.
A parasztságnak
az a
legalapvetőbb jellemzője, hogy nemcsak termelőszerepre szorult, hanem arra
tudatában és erkölcsi felfogásában is beidegződött társadalmi rend, amely
mindenekfölött való vezetőeszméjének ismeri a termelő munkát. S az is
hozzátartozik a paraszt jelleghez, hogy termelő munkája nemcsak úgy őstermelés,
hogy mezőgazdasági termelés, hanem úgyis, hogy magában foglalja a mezőgazdasághoz
és a fogyasztáshoz legközvetlenebbül kapcsolódó ipari munkákat is. A falusi
parasztgazda ezt a falusi és paraszt termelőszerepet tökéletesen betölti.
Nemcsak azért dolgozik szüntelenül, mert dolgoznia kell, hogy élhessen —
birtoka esetleg fölmenthetné ez alól — vagy hogy újabb birtokot szerezzen,
hanem azért is, mert ezt ismeri társadalmi kötelességének. S nem csak azért
végez mindenféle házkörüli ipari munkákat, mert így kevesebből el tudja
végezni, mintha iparossal csináltatná, hanem azért is, mert ezt kötelező
paraszt hagyománynak tartja.
Természetesen a parasztság átalakulása sokat
változtatott ezen a termelő arculaton. A házát ma, már nagyon kevés helyen
építi maga a gazda, mezőgazdasági szerszámait és lakásának a berendezéseit is
nagyon kevés helyen csinálja maga, azonban a részletmunkákat még most is maga
végzi. Vagy a család nőtagjai ma már nem szőnek és fonnak, csak igen kevés
helyen, azonban kenyeret mindenütt sütnek és a meszelést, mosást mindenütt
maguk végzik el.
Minden átalakulás
ellenére a falusi parasztgazdának ma is a fogyasztás szempontjait alárendelve
kell dolgoznia, akkor is, ha csak éppen élni akar, akkor meg különösen, ha
adósságait szeretné kifizetni, vagy éppen újabb földeket szerezni. S ezt a
termelőmunkát úgy kell folytatnia, hogy minél kevesebb ipari munkát végeztessen
el arravaló iparossal, tehát amit csak meg lehet a háziüzemben csinálni, azt
mind meg is csinálja.
Nagyon hasonló a falusi
iparosnak a helyzete is. A falusi helyzet tőle is megköveteli, hogy minden
gondja termelő munkája legyen, akkor is, ha csak élni akar, ha pedig vagyont is
szeretne szerezni öregségére, akkor meg éppenséggelminden erejét erre kell
fordítania. Éppen így van a falusi kereskedő is, azzal a különbséggel, hogy a
kereskedőknél többször jár sikerrel a vagyongyűjtő igyekezet. Náluk is azonban
föltétele ennek, hogy teljes idővel és energiával folytassák munkájukat.
Sokkal rosszabb
helyzetben van a városnál a falu a termelés szakmai tudományában is. Sem képző
és oktatóintézmények, sem kísérleti telepek, sem pedig magasabb szaktudást
képviselő gazdaságok és vállalatok nincsenek olyan közel, mint a városokban,
tehát a szakmai kiképzés szükségszerűen fogyatékosabb faluban, mint városon. S
ezen kívül jobban köt a hagyomány, mint a városban, tehát még az erős igyekezet
is gátakkal találja szemben magát. S e tekintetben nem sokat különböznek
egymástól a különböző termelési ágak.
A mezőgazda kétféle úton szerzi meg a szaktudását.
Egyfelől a szülők gazdaságában megtanulja a termelés hagyományos paraszti
módszereit, másfelől úgy-ahogy tanul valamit más gazdaságokban, újságból,
nagyritkán könyvből és tanfolyamokon. Egyik sem teszi föltétlenül jó
mezőgazdává.Nem sokkal jobb a falusi iparosnak a szakképzettsége
sem. Az ő tudománya is részben a helyi hagyományokból, részben szakmai
kiképzésből származik, azonban az összetétel nála sem szerencsés. A falusi
iparoshagyományok csak kis részükben erednek a helyi népi
mesterkedés fogásaiból, nagyobb részben félművelt mestereknek a szövevényes és
tudálékos módszerei, amik sem igazi népi kultúrának nem mondhatók már, sem
magasabbrendű műszaki tudománynak.
A falu
egészben is önellátó jellegű, kisebb gazdasági egységeiben is. Milyen lehet itt
a forgalom? Olyan, amilyen ebben az önellátásra
szorult világban lehetséges. Van egy kis belső forgalmi kör és van forgalom a
városokkal. Egyik forgalom sem hasonlít azonban ahhoz, ami a városban van.
Hiányzik mindenekelőtt a
forgalomnak az a döntő szerepe, ami a városok forgalmi gazdasági szervezetére
oly jellemző. Persze a falu is a forgalmi gazdaság rendjében él és itt is árut
termelnek végeredményben, azonban ez a forgalmi jelleg annyit kopik, változik,
alakul a falu viszonyai közt, hogy már nem is igazi forgalmi gazdaság. A falu értelmiségijei és a falusi iparosok, kereskedők
még jórészben ilyenek. Piacra termelnek és áruval kereskednek, s
életszükségletüknek a nagyobbik részét a piacról elégítik ki. Azonban távolról
sem olyan kizárólagosan, mint a városban. A kert, a természetbeni járandóság
ezeknek az egzisztenciáknak is úgy alakítja az életét, hogy nem mindenben
szorulnak a piacra.
További kivonatok a következőről A falu gazdasági élete