A
mérleg kétoldalú gazdasági kimutatás. A két oldal egybevetése alapján kimutatható, hogy a
mérleg két oldala között egyensúly, vagy egyensúlytalanság áll fenn. A két
oldal viszonyát
az úgynevezett szaldó fejezi ki. Ha a mérleg negatív előjelű,
deficitről, vagy passzívumról beszélünk, ha előjele pozitív, szufficitről vagy
aktívumról van szó.
Ha a mérleg megközelítése statikus, adatai egy adott
időpontra vonatkozó állapotot jellemeznek, ha dinamikus, akkor időbeli
folyamatra vonatkoznak. Az úgynevezett tény-terv mérlegek a tervezett
gazdasági tevékenység megvalósulására nézve nyújtanak információt. Miután a
tervnél tervszerűbben gazdálkodni nem lehet, a tény és tervszámok hányadosából
képzett mutató értéke csak 1 vagy 1-nél kisebb, illetve 100 % vagy annál kisebb
értéket vehet fel.
Az úgynevezett központi tervgazdaságú országok tervezési
módszere a fizikai vagy áregységekben mért kettős könyvelésen alapult. A termelési
és elosztási tervekhez anyagmérlegeket készítettek, a
munkaerő-tervezéshez munkaerő mérleget használtak, az
energiaszektorban energiamérleget, a pénzügyi szektor pedig pénzügyi mérleget
alkalmaztak.
A gazdasági struktúrák vizsgálata, a gazdaság különböző
szektorainak teljesítményvizsgálata és kölcsönös kapcsolataik feltárása
érdekében ún. input-output mérlegeket készítettek. Ezek közül is
kiemelésre érdemes az ágazati kapcsolatok mérlege (ÁKM). Ez a
nemzetgazdasági ágak közötti sokoldalú, komplex kapcsolatok számszerű
bemutatására és mérésére szolgál. A nemzetgazdasági mérlegrendszer egyik eleme,
mind a ráfordításokat, mind a kibocsátásokat ágazati mélységben ábrázolja.
Három fő részből áll: a folyó ráfordítások (X) a végső felhasználás (Y)
valamint az elsődleges értékösszetevők (W) mátrixából.
A folyó ráfordítási
mátrix (X) sorai, illetve oszlopai egy-egy nemzetgazdasági ágazatot
reprezentálnak. Abszolút számai azokat a termékmennyiségeket jelölik, amelyeket
egyes gazdasági ágak a termelés továbbfolytatása céljából tovább adnak a többi
nemzetgazdasági ágnak, valamint azokat, amelyeket saját maguk használnak fel.
Így a mátrix sorai az egy-egy nemzetgazdasági ág évi termeléséből termelési
céllal továbbadott mennyiséget fejezik ki, és kibocsátás szemléletű
megközelítést alkalmaznak.
Ezzel szemben a mátrix függőlegesen elhelyezkedő oszlopai
ráfordításszemléletű elemzésre nyújtanak lehetőséget. Az oszlopok tehát a
felvevő ágazatokra utalnak.
A végső felhasználás mátrixa (Y) a nem
termelési céllal továbbadott termékmennyiséget részletezi értékben kifejezve,
ami fogyasztásra, végső felhasználásra kerül. Itt kerül kimutatásra a
személyes, illetve társadalmi felhasználás (F), a beruházás és készletváltozás
(B), valamint az export (E).
Az elsődleges értékösszetevők mátrixa (W)
tartalmazza az amortizációt, a munkabér és bérjellegű költségeket, valamint a
társadalmi tiszta jövedelmet.Az ország gazdagságát a
nemzeti vagyon fejezi ki, ami
tartalmazza meghatározott időpontban a társadalom rendelkezésére álló, a
történelmi fejlődés során felhalmozott anyagi javak összességét. Alkotó elemei:
a termelő és nem termelő álló alapok, a feltárt, illetve hasznosításba vett
természeti erőforrások mint az ásványok, a föld és a vizek; a háztartások
tartós fogyasztási cikkei; az arany illetve a devizakészletek, a fiktív vagyon
(részvények); továbbá a külföldi tartozások és követelések egyenlege.
A nemzeti vagyon a makroszintű kibocsátás
stock típusú mutatója. A nemzeti vagyon újratermelési kategória, azoknak a
gazdasági erőforrásoknak az összessége, amelyek a bővített újratermelés bázisát
képezik, tartalmazzák továbbá a bővített újratermelés folyamatából kikerült, az
idők folyamán felhalmozódott és adott időpontban rendelkezésre álló anyagi
javak összességét. Tágabb értelmezés szerint az anyagi-, a természeti- és a
szellemi erőforrások együttesen alkotják a nemzeti vagyont. A polgári
társadalmakban a nemzeti vagyon nagyobb része tőkeként funkcionál. A bővítettújratermelés során a nemzeti vagyon egy része elhasználódik és értéke a
társadalmi termék (társadalmi össztermék) értékalkotó része lesz. Szerepe az
újratermelésben kettős: egyfelől annak bázisa, másfelől az újratermelés
eredménye és a gazdasági fejlettség fontos jellemzője.
Az állam pénzügyi gazdálkodása az államháztartás keretében
folyik. Ez nem más mint a központi kormányzat, az elkülönített
állami pénzalapok és a helyi önkormányzatok állami feladatot ellátó és finanszírozó
gazdálkodásának rendszere. Az államháztartás feladata az állami bevételek
megszervezése, kezelése, valamint az állami szükségletek kielégítése.
Gazdálkodását az éves állami költségvetés alapján folyatja. Befogadja a
költségvetés bevételeit, finanszírozza kiadásait, s működésének szabályozása
rendelkezik a velük való gazdálkodás módjáról is. Működését az Állami
Számvevőszék ellenőrzi.
Az államháztartás egyenlegét a GDP (bruttó hazai termék)
százalékában szokták kifejezni. A fizetési mérleg az ország valamennyi,
valutában és devizában teljesített fizetéseinek összege, a nemzetközi
kapcsolatokból keletkező bevételek és kiadások mérlegszerű szembeállítása.
Adott időszakra, rendszerint egy naptári évre vonatkozik. Legfontosabb eleme a
kereskedelmi mérleg, tartalmazza az áruforgalmon kívüli kifizetéseket, valamint
a különböző időtávú hiteleket. További összetevői az idegenforgalomból eredő
bevételek és kiadások, a tőkekamatok, valamint a rövidlejáratú hitelek, a
valuta- és devizaállomány és az ország aranytartalékának változása. Belső
szerkezetét a pénzügyi mérlegek tárják fel. Egyenlege aktív vagy passzív lehet.
Hazánk esetében a 80-as évtizedben gyakoribb volt a pozitív szaldó, míg a 90-es
években a mérleg minden esetben negatív előjellel alakult. A mezőgazdaság és élelmiszeripar külkereskedelme mindig
kedvező hatást gyakorolt az ország külkereskedelmi mérlegére. Az export
értéke lényegében változatlan szinten maradt, az élelmiszerek és élelmiszer
alapanyagok importja mintegy 60%-kal növekedett. Ennek eredőjeként az ágazat
külkereskedelmi egyenlege az 1991. évi mintegy kettőezer millió dollárról
2001-re mintegy ezernégyszáz millió dollárra csökkent, tehát 600 millió
dollárral romlott. Ennek arányában romlott az export és import aránya is az
ágazatban.
Agrár és élelmiszeripari külkereskedelmünk relációk
szerinti vizsgálatából kitűnik, hogy az Európai Unióval valamint a
Kelet-Európai országokkal folytatott agrár-külkereskedelmünk 1994-1995-öt követően
viszonylag kiegyensúlyozottá vált, míg a CEFTA országokkal folytatott export
tevékenységünk hullámzások mellett bővülést mutat, az ebből az országcsoportból
származó import viszont 1996-tól kezdődően konzekvensen emelkedő irányzatú.
A cserearányt a külkereskedelemben az export
árindexek és az import árindexek hányadosaként határozzák meg. Számunkra
értelemszerűen a hányados értékének növekedése a kedvező. A bemutatott ábra
szemlélteti, hogy míg külkereskedelmünk összességében 1991 és 2000 között ez az
arányszám lényegében konszolidálódott, élelmiszer külkereskedelmünkben 1993 és
1998 között kifejezetten romlott, sőt az időszak végén negatív értéket vett
fel. Ezen az irányzaton a termeléspolitikai és kereskedelmi politikai
intézkedések következetes végrehajtásával lehetünk úrrá.
A magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari külkereskedelem
relációk szerinti szerkezetét tanulmányozva 2001-ben az alábbi arányokat
kapjuk: importunk 52,4%-a a fejlett országokból 44,8%-a az EU-ból származik,
míg Közép- és Kelet-Európa 19,9, a fejlődő országok 27,7%-kal részesednek.
Exportunk 54%-a irányul a fejlett országokba ebből 46, 5%-a az EU-ba, Közép- és
Kelet-Európába 40,9, a fejlődő országokba csupán 4,1% jut.
Utalunk még az idegenforgalmi mérlegre, ami
igen jelentős a fizetési mérleg alakulása szempontjából. Az agrárgazdaság
szempontjából különösen fontosak az ágazati mérlegek, mint az
élőállat-, állati termék-, növény-, növényi termék-, élelmiszer mérlegek. A
További kivonatok a következőről Nemzetgazdasági mérlegek