A
szisztematikus hálós
mintavételi rendszerek alkalmazásakor figyelembe
kell vennünk a terület morfológiai viszonyait.
Az erózió következtében a lejtő
felső, középső és alsó szakasza eltérő minőségű, szennyezettségű lehet. A
mintavételi egységeket úgy kell kijelölnünk, hogy egy-egy részterület a lejtő
azonos szakaszára kerüljön a különböző lejtőszakaszok önálló értékelhetősége
érdekében.
A mintavételi háló kialakításakor és
nagyobb méretarányú térképre való átvitelkor a lehető legnagyobb pontosság
eléréséhez a mintavételi helyek és a keresztirányú párhuzamosok elhelyezkedését
koordináták segítségével kell kiszámítanunk. Fontos a talajvíz szintjének és
áramlási irányának ismerete a szennyezett területen. A talajvíz mintázásakor a
mintákat elsősorban a talajvízáramlás irányába eső fúrásokból kell vennünk.
Négyzethálós
mintavételi rendszer: Az ismeretlen
szennyező források vagy homogén szennyezettségű területek vizsgálata során
alkalmazható a négyzethálós rendszer. A hálórendszert megfelelő méretarányú és
minőségű átnézetes térkép segítségével kell telepítenünk. Az első mintavételi hely a vizsgálandó
régió területén húzható leghosszabb egyenes
középpontja. A mintavételi pontok közötti távolságot a vizsgálandó terület
nagyságától, heterogenitásától, a korábbi mérések eredményeitől és a bizonyítás
erősségének igényétől függően kell megállapítani. Általában a mintavételi
helyek közötti távolságot a vizsgálandó terület leghosszabb egyenesének
0,04-dal való szorzásával határozzuk meg. A négyzetháló le kell hogy fedje a
teljes vizsgálandó területet. A mintákat a kimért négyzetek középpontjából keli
venni.
Hexagonális mintavételi rendszer: A hexagonális mintavételi
rendszert olyan esetekben kell alkalmaznunk, amikor a mérőhálózat pontosítását lehetővé tevő alapinformációk (például a szennyezés mértéke, a szennyezés és/vagy a talaj minősége) hiányoznak. A vizsgálati területet a háló kialakítása előtt kell behatárolni. A háló
felfektetéséhez megfelelő méretarányú térképet kell használnunk. A háló
középpontja a területen meghúzható leghosszabb egyenes középpontja. A hálót az
egyenesek mentén fokozatosan kell kialakítanunk a földrajzi szélességgel
párhuzamosan. Az első keresztirányú párhuzamosnak a hálóközépponton kell
áthaladnia, a többit ettől északra és délre kell kijelölni. A mintavételi
pontok közötti távolságot (dx) a méretaránytól, a vizsgálati terület
heterogenitásától, a figyelembe vehető mérési adatoktól, valamint a pontosság
igényétől függően kell megállapítanunk. A mintavételi helyek közötti legkisebb
távolságot (dx) úgy kell megállapítani, hogy a méretarány nagyobbik
számát 0,04-dal meg kell szorozni. Ez 1:10000 méretarány esetén 400 m, 1:35000 méretarány
esetén 1000 m,
1:100000 méretarány esetén 4000
m távolságnak felel meg. A keresztirányú párhuzamosok
távolságát (dy) a mintavételi helyek közötti távolság alapján kell
meghatározni a d, = 0,866 . d, képlet alapján.
Sugaras mintavételi rendszer (pontszerű emissziós terület
mintázása): Pontszerű
légszennyező forrás környezetében - a szennyező forrást (pl. gyárkéményt)
középpontnak véve - a mintavételt koncentrikus körök mentén végezzük a fő- és
mellékégtájaknak megfelelően. A középpontot, a szennyező forrást 1:10 000
léptékű térképre rajzoljuk be. A térképvázlaton 300, 500 és 1000 km sugarú köröket,
valamint az uralkodó szélirányban 3000, 3000, 4000 és 5000 m sugarú legalább 130
fokos köríveket rajzolunk. A teljes körök mentén, az összes %- és mellékégtájnak
megfelelő sugarak metszéspontjában jelöljük ki a mintavételi helyeket. A 3000,
3000, 4000 és 5000 m
sugarú köríveken szélirányban, a fő- és mellékégtájaknak megfelelő sugarú
metszéspontokon, továbbá azok felezőpontjában is (tehát 33,5 fokonként) kell
mintát venni.
A feIszíni mintákat 0-25 cm talajrétegből vesszük,
az átlagminták tömege minimum 1
kg legyen. Amennyiben a terület mikrobiológiai
szennyezettségét is vizsgáljuk, úgy külön mintavételre kerül sor. A
szennyezőforrás körül a vizsgálatot olyan távolságig kell végezni, amelyen túl
a vizsgált szennyezők (az adott meghatározási módszer hibáját figyelembe véve)
a távolsággal már nem csökkennek. Amennyiben felmerül a mélyebb szennyezés
gyanúja, a 20 . 20 m-es háló sarkain és átlói metszéspontjában (összesen 5 db)
mélyfúrást végzünk mintaterenként, illetve az átlók metszéspontjaiban 1-1
talajszelvényt tárunk fel. Ebben az esetben a szélirány nem befolyásolja a
mintavételt, célunk pedig nemcsak a horizontális terjedés megismerése, hanem
egyben a vertikális eloszlás vizsgálata.
Talajban található
pontszerű szennyező.forrás esetén a szennyező forrást középpontnak
véve a térképre 10, 20, 50, 100, 200, 500, 1000 stb. méter sugarú köröket
rajzolunk, A körök, illetve a fő- és mellékégtájaknak megfelelő sugarak
metszéspontjaiban jelöljük ki a mintavételi helyeket.
Sávos mintavételi rendszer (lineáris
emissziós terület mintázása): Autópályák, utak, vasutak, csatornák
mentén a mintavétel rendszere követi a lineáris
szennyezőforrás helyzetét. A mintavételi háló nyújtott téglalap alakú. A
mintavételi pontokat autópályák, utak és vasutak esetén a szennyező forrástél
5, 10, 20, 50, 100 m
távolságban csatornák, ásványolaj-szállító csővezetékek esetén 5, 10 és 20 m távolságra kell
kijelölnünk a lineáris szennyező forrás mindkét oldalán (6. ábra). A 2-2
átlagmintát a felszínen a hálók, illetve a mintavételi területek átlói mentén
vesszük meg véletlenszerű leszúrásokkal. Szükség szerint a háló sarok és
átlójának metszéspontjaiban 5-5 mélyfúrásra kerülhet sor, melyek anyagát részben
átlagmintákká egyesíthettük vagy külön analizáljuk.