• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

Shvoong kezdőlap>Tudomány>Örökölhető-e az elhizás?

.

Örökölhető-e az elhizás?

írta : ursula19    

Szerző: olvasmányok alapján

Sokan ugy vélik :apjuk kövér volt, hát ők is kövérek lettek. Örökölték . Egy nem régi statisztikából is kitűnik, hogy
ha mindkét szülő elhizott, akkor a gyermekek 75%-a is elhizott, de ha csak az egyik szülő, akkor a 45%-a ha viszont egyik szülő sem túltáplált, akkor a gyerekeiknek mindössze 9%-a kövérke.
Hogy az elhizás örökölhető-e, a fölütt még vitáznak a tudósok. Egy azonban biztos : a helytelen táplálkozási szokások örökölhetők. Az a gyerek, aki a szülői házban már kisgyerek korától megszokja a bőséges étkezést, akinek a zsiros krumpli vagy teszta a kedvenc étele, az felnött korában is ezeket főzi meg magának és családjának vagy főzeti. Aki gyerekkorában zsiros vagy vajas kenyérrel, esetleg szalonnával tölti meg a gyomrát vacsorára, az felnőtt korában sem salátát rakat az asztalra.
Sok szülő valósággal tömi a gyerekét, hogy „nagy” és „erős” legyen. Ezek a túletetett gyerekek kövérek lesznek, rászoknak a sok és inycsiklandó ételre, s felnőtt korukban is farkasétvággyal pusztitják az ennivalót. Itt kell megemlitenünk azt az itélhető szokást, hogy gyermekeinknek jutalomképpen csokoládét és cukorkát adunk, sőt a vendégek is, főleg a rokonság, kötelességének érzi, hogy látogatás alkalmával csokoládét vigyen magával. Sajnos még az általános iskolában is szokás, hogy a pedagógus csokoládéval, cukorkával jutalmazza a gyerekeket.
Azon tul, hogy a csokoládénak igen nagy az energiatartalma, éppen a fogzás, illetve a fogváltás idején erősen kárositják a fogakat. Inkább a gyümölcsökre szoktassuk a gyerekeinket. Hizni sem fognak tölle, foguk is egészséges marad és vitamint is folyamatosan visznek igy a szervezetbe a mindig fris gyümölccsel. Sajnos egyaránt felnöttek es gyerekek kedvence meleg időszakban a fagylalt és a jégkrém. Tetemes cukortartalmuk miatt erősen hizlalnak. De még akkor is elhiszhanak felnőtt korukban azok a gyerekek akik mindig soványak voltak. Bekövetkezhet ez tizenéves korban, terhesség idején, a változás korában, vagy akkor ha változik a környezetünk, illetve táplálkozási szokásaink miatt.
Egy-kettőre gyarapszik a súlyunk, s nem értjük miért? A fő indok általában ezekben az időszakokban a lelki egyensúly felbomlása. Lelki bánatunkban néhányan lefogynak, de a többség éppen forditva: ételbe-italba fojtja bánatát.
Vannak időhiány miatt vagy akár rossz szokásból mohón falnak, szinte rágatlanul nyelik le az ételt,aminek az a következménye, hogy később lesz teltségérzetünk, mint azoknak, akik tempósan esznek, s alaposan megrágják a falatot. ( emellett az utobbi az emesztés szempontjából is egészségesebb.) Minthogy pedig késöbb laknak jól, ezért többbet esznek, tehát több energia kerül a szervezetükbe- teljesen felelslegesen.
Sokan akkor is esznek, ha nem éhesek, ha teli gyomruk, mert a szemük kivánja. Ezek az emberek lassacskán el is felejtik, mi az a teltségérzet.
Gyakorlatilag csak az akaratunk, esetleg a pénztárcájuk szabályozza, hogy mikor hagyják abba az evést. A szervezet azonban pontosan tudja, mennyire van szükség. És ha több táplálékot kap, mint amennyi az élethez kell, akkor a fölösleget felhalmozza a zsirraktárban, nőkön elsősorban a fartájékon, a melltájékon és a hason, általában a bőr alatti kötőszövetekben. Ha továbra is fölösen érkezik a táplálék, a zsirraktárak változatlanok maradnak, de ha a szükségénél kevesebb kerül a szervezetbe, akkor elkezdi felhasználni a felraktározott zsirt. Ez pedig azzal jár, hogy tünedeznek a kilók : elkezdődik a fogyás.
Sokan szentül hiszik, hogy hizásukról nem a sok evés tehet, hanem a hormonrendszerük. Ez sem igaz, mert hormonális elváltozás esetében is csak akkor hizik el valaki, ha többet eszik a szükségesnél, ezenkivül az elhizottak egész csekély százaléka okolhatja hormonrendszerét a többletkilókért.
Kiadás kelte: április 06, 2009
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

.