A „
tudatosság” szót a hétköznapi nyelvben az esetek többségében az „értelem” megfelelőjeként használják, gondolati tevékenységet
értve alatta.
A
tudatosság valójában egy sajátos „tudomás” az emberben, független a gondolati tevékenységtől – elsősorban tudomás önmagáról, a tudomása annak, hogy ki ő, hol van, továbbá annak a tudomása, amit tud, amit nem tud és így tovább.
Csak
ő maga tudhatja, hogy „tudatos”-e egy adott pillanatban vagy sem. Az
európai pszichológia egyik gondolati vonala már régen bebizonyította
ezt, képviselői értették, hogy önmagával kapcsolatban bizonyos dolgokat
csak ő maga tudhat.
A tudatosság
kérdésére alkalmazva ez azt jelenti, hogy valaki csak maga tudhatja,
hogy tudatossága éppen létezik-e vagy sem. Ez azt jelenti, hogy a
tudatosság meglétét, vagy hiányát nem lehet megállapítani cselekedetei
külső megfigyelésével. Amint mondtam, a tényt nagyon régen
megállapították, de fontosságát sosem értették meg
teljesen, mert
mindig összekapcsolódott a tudatosságnak mentális folyamatként, vagy
gondolati tevékenységként való felfogásával. Ha valaki felismeri, hogy
nem volt tudatos e felismerés pillanatáig, majd elfelejti ezt, akkor az
– még ha emlékszik is rá – nem tudatosság. Csak egy erőteljes megértés
emléke.A tudatosság sosem marad meg ugyanabban az állapotban. Vagy van, vagy nincs. A tudatosság legmagasabb pillanatai emléket
hoznak létre. A többi pillanatra az ember egyszerűen nem emlékszik. Ez
mindennél jobban táplálja a folyamatos öntudat, vagy a folyamatos
tudatosság illúzióját.
Néhány modern
pszichológiai iskola teljesen tagadja a tudatosságot, még a fogalom
szükségességét is tagadják, de ez egyszerűen tévedésből fakadó túlzás.
Más iskolák – ha lehet őket így nevezni – a tudatosság állapotairól
beszélnek, gondolatokat, érzéseket, mozgási impulzusokat és érzeteket
értve azon. Ez egy alapvető tévedésen, a tudatosság és a pszichikai
funkciók összekeverésén alapul.
A modern tudomány az esetek többségében még mindig arra a régi formulára támaszkodik, hogy a tudatosságnak nincsenek fokozatai.
Ennek a gondolatnak általános, jóllehet hallgatólagos elfogadása – bár
ellentmond sok későbbi felfedezésnek – akadályozza a tudatosság
változásainak esetleges észlelését.
Tény, hogy a tudatosságnak teljesen látható és megfigyelhető minőségei vannak, természetesen az ember önmaga számára láthatók és megfigyelhetők.
Az első a tartama: milyen hosszan volt tudatos valaki.A második a felbukkanás gyakorisága: milyen gyakran kerül tudatos állapotba.A harmadik a terjedelme és a mélysége: minek volt tudatában, ami nagymértékben változhat az ember fejlődésével.
Ha
csak az első kettőt tekintjük, képesek leszünk megérteni a tudatosság
lehetséges fejlődésének eszméjét. Ez a gondolat kapcsolatban van a
legfontosabb ténnyel, amelyet régi pszichológiai iskolák – például a
Filokália esetében – jól ismertek, viszont az utóbbi két-három
évszázadban az európai filozófia és pszichológia teljesen figyelmen
kívül hagyott.
Ez a tény pedig az, hogy
a tudatosságot különleges erőfeszítések és különleges tanulmányok révén
folyamatossá és ellenőrizhetővé lehet tenni.