Minden vezetőt, melyben
áram folyik át, mágneses erőtér vesz körül. Ha egyenáramról van szó, akkor a mágneses erőtér iránya és erőssége állandó, ezért
magnetosztatikus erőtérről beszélünk. A mágneses erőtér a vezeték körül koncentrikusan alakul
ki. A mágneses erőtér minden esetben, önmagában zárt. Ha a vezetőn
váltakozó áram folyik, a mágneses erőtér nagysága és iránya a váltakozó áram ütemében változik.Mint láttuk, feszültség hatására elektromos erőtér alakul ki,
az áram hatására pedig mágneses erőtér. Áram azonban csak feszültségkülönbség, vagyis feszültség hatására folyhat. Ebből következik, hogy a mágneses erőtérhez mindig tartozik elektromos erőtér is. Tehát az áram szükségszerűen
elektromágneses erőteret hoz létre. Az elektromágneses erőtér két komponense, az elektromos és mágneses erővonalak mindig merőlegesen állnak egymásra.A váltakozó áram által létrehozott elektromágneses erőtér viselkedésével magyarázható az elektromágneses hullámok távhatása (sugárzása). Minden
tér energiát tartalmaz, melyet az őt gerjesztő generátorból vesz át. A generátor bekapcsolását követően, bizonyos idő elteltével a vezetőből annak környezetébe energia lép ki. Az elektromágneses tér kialakul. (Azért csak „bizonyos” idő után, mivel az elektromos energia „csak” fénysebességgel terjed.) Ha a generátort kikapcsoljuk, az elektromágneses tér összeomlik, a tér energiája visszatér a vezetőbe. Minthogy ez a visszatérés is egy bizonyos időt vesz igénybe, ezért a vezetőtől legtávolabb levő térrészben lévő energia tér vissza legkésőbb. Az összeomló mágneses erőtér a vezetőben feszültséget indukál, melynek hatására ismét elektromos erőtér alakul ki.Egyenáram esetén az elektromágneses erőtér nyugalmi állapotban van. Az imént leírt jelenségek csak bekapcsoláskor és kikapcsoláskor lépnek fel. Ha a vezetőben váltakozó áram folyik, a be- és kikapcsolási jelenségek a frekvenciától függően, folyamatosan lépnek fel. Vagyis a következő helyzet áll fenn: a váltakozó áram növekedésével elektromágneses tér alakul ki. Ha a szinuszos lefutási áram csökkeni kezd, a tér energiája visszatér a vezetőbe. Mivel a futási idő függvényében a tér energiájának egy része később érkezik a vezetőhöz, ott már merőben megváltozott áramelosztási viszonyokkal találkozik. Ez az új árameloszlás újabb erőteret alakít ki, amely a visszajutó térnek egy régebbi részét a vezetőből kiszorítja. Az ilyenformán kiszorított elektromos erővonalak zárt hurkokat képeznek, melyeket mágneses erővonalak vesznek körül. Minthogy ez a jelenség a váltakozó áram frekvenciájának megfelelően folyamatosan ismétlődik, olyan elektromágneses hullámok alakjában terjed, melynek frekvenciája és hullámhossza az őt gerjesztő váltakozó áramnak pontosan megfelel. A hullám a térben a fény sebességével távolodik a vezetőtől.Az elektromágneses hullám kialakulásának feltétele tehát, hogy a generátor mindig egy pontosan meghatározott időpontban ellentétes irányú áramelosztást szolgálhasson, amely az összeomló erőtér visszajutását megakadályozza, és arra kényszeríti, hogy a vezetőtől eltávolodjon. Az elektromágneses hullám terjedési iránya az elektromágneses erőtérre merőleges.
További kivonatok a következőről Mágneses erőtér