A Pénzügyi Szemle pénztörténeti sorozatának keretén belül jelent meg a tanulmány. Ebben a 16. század közepétől, azaz a török
hódoltság magyarországi kiteljesedéstől kíséri végig a folyamatot, amelyben a Habsburg uralkodók törekedtek a magyar - és a birodalmi -
pénzverés egységesítésére. Minthogy ekkor pénz kézi veréssel állítoták elő a pénzeket, ez egyszerre jelentett technikai és éremképi egységet. A folyamat egyik fordulópontja 1659, amikor I. Lipót (1657-1705) uralkodása alatt bevezették az osztrák eredetű krajcárrendszert. A krajcár megfelelő váltópénznek bizonyult hosszú távon. A tanulmány az egységesítés kezdetei után I. Lipót pénzreformjait taglalja, részletezve a különböző címletek változásait. Jelentős volt Lipót korában is a külföldi pénzek forgalma, amelyekből a leggyakoribbakra tér ki. Az egységesség égisze alatt érdekes megfigyelni a különböző címletek éremképeit is,
mennyire támasztják alá a császár törekvéseit, illetve mennyire adnak hleyt a tiltakozásoknak, például a magyar rendek fellépéseinek. A szerző kitér a pénzverés szervezetében végbement központosítási törekvésekre is. Kiemeli Körmöcbánya szerepét, amely a késő középkor óta a magyar pénzek előállításában vezető szerepet töltött be, s ezt a tárgyalt korszakban is megőrizte. Szerephez jutott a nagybányai, a pozsonyi és a kassai verde is. A verdéket említve tárgyalja a pénzeken olvasható különféle pénzverő mesterek jegyeit, illetve feloldja a rövidítéseket. A pénzverés technikája is I. Lipót idejében változott jelentőset: elindult az áttérés a kézi verésről a gépi pénzverésre. Az írás záró bekezdése néhny gondolatot szentel a szomszédos Erdélyi Fejedelemség pénzverésére.