Nos igen, szegény Midasz
király ismét pórul járt. Történt ugyanis,
hogy egyszer kedvenc istene Pán Apollónt hívta ki versenyre, hogy így döntsék el melyikük játszik szebb muzsikát. A bíró szerepét maga a hegy istene töltötte be. Először a pásztoristen Pán szólaltatta meg nádszálakból készített sípját. Midasz királyt, aki éppen arra járt elbűvölte a kellemes, ám együgyű dallam. Ezután Apollón játéka következett, aki drágakövekkel és elefántcsonttal kirakott lantját pendítette meg, s olyan gyönyörű hangokat formált lantjával, hogy a hegyisten azonnal őt
kiáltotta ki győztesnek.
az eredménnyel Midasz királyon kívül mindenki egyetértett. A király dúlt-fúlt, s minduntalan Pánt istenítette.
egy idő után Apollónak elege lett és úgy megráncigálta Midasz fülét, hogy az teljesen megnyúlt, s Apollón mindezt megkoronázva fehér szőrpamacsot is ültetett a közepébe. A király szégyellte, hogy szamárfüle nőtt, szalagokkal takargatta őket. Egy nap
azonban már annyira hosszú volt a haja, hogy hívatnia kellett borbélyát. A szolga megrökönyödve nézte a szamárfüleket, de királya haragjától tartva nem mondta el senkinek. A titkot azonban magában sem tudta tartani, így kiment a mezőre, ásott egy nagy lyukat és abba kiáltotta bele, amit látott, hogy megkönnyebbüljön. Az idő elteltével azonban a lyukban tó keletkezett, a tavon
nádszálak nőttek és amikor feltámadt a hajnali szellő, a nádszálak halkan suttogva kibeszélték Midasz király titkát.
További összefoglalók a következőről Midasz király (2.)