• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

.

Isten és Én

írta : RezsoLazar    

Szerző: RezsoLazar
Sokszor felemerült bennem a kérdés, hogy egyáltalán én létezem vagy az Isten. Kissé skizofrén állapot, de egyik nem zárja
ki a másikat. Ha Isten létezik, akkor én az Ő álma vagyok.  nap, mint nap megálmodik engem, én álmában róla álmodom. Ha álmodom, bárhol látom magam, bármilyen helyzetben. Képzeletem határtalan, akár az Istenné. Ő megálmodott engem, én meg rájöttem, hogy Ö csak engem megálmodott. Ha Isten szememben rémálom, akkor talán én is az vagyok neki.
Egyszer álmodtam valami nagyon rosszat, és amikor felébredtem azt kivántam bárcsak sosem álmodnék többet. Pocsék álom volt, de felébredtem belőle. Lehet Istennek rémálmai vannak, amikor velünk sok rossz megesik ?  Az álom még  ha zord is, de létezik.  Mi is vele együtt létezünk. Isten azt álmodja, hogz vagy, és nem tehtsz mást, mint megálmodd, hogy tényleg vagy.  Sokszor van úgy, hogy nem azt álmodjuk amit az Isten. Isten dühös lehet ránk, hiszen szétromboljuk álmát. Talán néha fel is ébresztjük egy kicsit.  Ha tehetném, felébreszteném, és elmagyaráznám, milyen pocsék az ha valaki csak úgy álmodozik a nevemben.
Kiadás kelte: november 08, 2007
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

.