Elképzelésem szerint, igazából a világon történő összes eseményt, a mi életünket is gyerekkorunktól folyton visszalehet forgatni,
megtekinteni. Alap kiindulási pontom az, hogy a fény viszonylag 3oo ezer kilométert tesz meg egy másodperc alatt, éppen ezért a napnak a súgarai kb. 4 perc alatt érik el a Földet. Tehát azt a Napot látjuk lényegében amely 4 perccel ezelött volt. Ha a Nap 4 perccel ezelött felrobbant volna, mot nem látnám. Lényegében, ha az égre tekintünk, nem látunk mást, mint a múltat. A legközelebbi csillag is több száz fényévre van tölünk, ne is beszélve a milliárd, sőt annál is több fény évre lévő csillagokról. Az ég a múltunk. A Föld a jelenünk. De lehetne ez forditva is. A több milliárd fényévnyire lévő csillag lehetne a jelen, a Föld a múlt. Ha elképzeljük, hogy egy alig 5oo fényévnyire lévő galakszisban élőlények vannak. Azok egy nagyon jó minőségű távcsővel éppen a múltunkat figyelik, vagyis az őseink életét, élőben. És
látják, ahogyan ezek az ősök 5oo évvel ezelőtt küzdöttek. Számukra ez éppen mot történik. Majd ötszáz év múlva látják, amint megszületel, és felcseperedsz. Látják az egész életedet. És minnél távolabbi galakszisról nézik annál többször pereg le előttük ugyanaz a kép. A világmindenségben milliárdszor, talán végtelenszer újraszületünk, más galaxison élő lények számára. És ha, legyőznénk a fénysebességet, láthatnám magam amint megszületek, hiszen a fény évekkel később érne utol engem. A
világegyetem folytonosan visszatükrözi önmagát.