Az egész életen át
tartó tanulás nem új gondolat a történelemben, a pedagógia területén. Konfuciusz (Kr. e. 551-479) kínai
filozófus szerint az állandó önművelésre mindenkinek szüksége van, és ennek nem csupán az ismeretek megszerzésére
kell korlátozódnia, hanem ki kell, hogy terjedjen a jellem építésére is. A „nemes ember felnevelkedése” szüntelen önképzést és a tanult emberek közötti forgolódást igényel, mindamellett az iskolai oktatásra kell épülnie.
Comenius Amos János (1592-1670), „Panpaedia” című művében fogalmazza meg a legmarkánsabban sárospataki évei alatt, hogy az oktatást egész életen
tartó folyamatnak tekinti, mindenkire kiterjedően.
Németh László (1901-1975), a jellem önépítésének folyamatát látta az egész életen át tartó tanulás értelmének, de pl. majdnem minden nép közmondásaiban megtalálható az „LLL” gondolat, magyarul: „A jó pap holtig tanul.”
Gábor Dénes (1900-1979) Nobel-díjas (holográfia) 1971-ben közzétett (Az érett társadalom) gondolatai önmagukért beszélnek, ugyanakkor némi ellentmondást is felfedezhetünk eszmefuttatásában. „Az új egyetem és az élethosszig tartó tanulás” című esszéjében szerinte az egyetem egyike azon dolgoknak, amelyeket nem lehet egy bizonyos határon túl arányosan megnövelni, mert az nem lehet életképes, mert a „kiválóság”, lényegéből fakadóan nem osztható el egyenletesen. Egyszerűbben az elitet, nem lehet erőszakkal kinevelni, mert valaki vagy kiváló és tehetséges, vagy nem. Az egyetemek mesterséges felduzzasztása, nem nevel ki jobb szakembereket, nem nevel elitet, de csökkentheti az egyetemek erkölcsi hitelét. Pusztán gazdasági okokra hivatkozik akkor, amikor azt mondja: „Egy érett társadalomban mindenkinek joga van a felsőoktatáshoz, de az össze nem illés, ami ma még jelen van (1971), a jövőben tűrhetetlenné válik. Hadd ismételjem meg, ma az össze nem illeszkedés abból adódik, hogy az egyik oldalon a diákság gyenge IQ-rátermettség indexe áll szemben a másik oldallal: az egyetemek azon elképzelésével, amely a diákjait elit állásokra akarja kiképezni. Az érett társadalom nem kínál majd a jelenleginél jóval több szakmát és pozíciót. Nem kell megpróbálkoznunk a lehetetlennel, és nem kell megpróbálnunk kiképezni a többséget nem létező állások betöltésére. Arra kell oktatnunk őket, hogy boldog, kiegyensúlyozott, művelt emberek legyenek.”
Szerintem az utolsó mondat fogalmazza meg, természetesen nem kiragadva a szövegkörnyezetből, az élethosszig tartó tanulás nagyon fontos mondanivalóját, lényegét: boldogság, kiegyensúlyozottság.
Az LLL koncepciója tehát az 1970-es évek óta kezd általánossá válni. Eleinte a kifejezés - sokak szerint még mai is - a felnőttek folyamatos, visszatérő iskolarendszerű oktatására vonatkozott. Hivatalos jelentését az OECD-országok oktatási minisztereinek 1996-ban megtartott értekezletén kapta meg. Ennek értelmében az egész életen át tartó tanulás egy születéstől a halálig tartó szándékos tanulási tevékenység, amelynek célja, hogy fejlessze valamennyi egyén ismereteit és kompetenciáját, akik részt kívánnak venni a tanulási folyamatokban.
A megfogalmazás megpróbálta egy mondatba sűríteni azokat az okokat, amelyek évszázadok alatt fejlődtek odáig, hogy egyáltalán szükség legyen arra, hogy meg kelljen fogalmazni egy koncepciót, ami a modern kor alapkövetelményévé lépett elő.
A ma korszerűnek minősülő ismereteink is rendszeres frissítésre szorulnak, a gazdaság és a társadalom is megköveteli, hogy szereplői folyamatos továbbképzésben részesüljenek. A technológia, az ipar, az informatika fejlődésével, több és más ismeretekre van szükségük az embereknek. Ha csupán a szakmunkásképzés példáját nézzük, egy húsz évvel ezelőtt végzett esztergályos akkori munkavégzését tekintve, és a mai, számítógéppel vezérelt, ún. CNC esztergagépek kezelését összehasonlítva, gyakorlatilag nem ismernénk fel a két munkafolyamat közötti összefüggést. Az akkori olajos, sok selejtet előállító termelési folyamat mára követelmény szerint tiszta, nagy pontosságú sokkal nagyobb szaktudástigénylő munkavégzéssé vált, és a húsz éve még szakmunkás-bizonyítványt igénylő szakma ma minimum érettségivel rendelkező munkavégzőt igényel. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az akkori szakmunkások kiestek a munkaerőpiacról, (illetve igen, amennyiben nem voltak hajlandóak követni a megnövekedett igényekhez való alkalmazkodást) hanem azt, hogy folyamatosan sajátították el a munkavégzéshez szükséges készségeket. Talán még egy eklatáns példa, amely személyes élményből is fakad: az irodai munka olyan mértékű átalakulása ment végbe az elmúlt húsz évben, hogy a mai irodai munka elvégzéséhez olyan komoly szakértelem szükséges, amihez a középfokú végzettség lassan már nem elég. A stencil gép, az indigó, a mechanikus írógép, ma már olyan fogalmak, amiket nem használunk, mert ezeket az eszközöket sem használjuk. Még el kell telnie egy kis időnek, amikor megvalósul Bill Gates álma, a papír nélküli iroda, de koránt sem tűnik olyan utópiának, mint 1985-ben, amikor papírra vetette ezt a gondolatot. Azért sem, mert ha az elmúlt öt évet tekintjük csupán és az elektronikus adathordozókra koncentrálunk, megállapíthatjuk, hogy pl. a floppy lemez, amiből még egész raktárak vannak tele, gyakorlatilag hulladékká váltak, mivel az új számítógépek már e meghajtó nélkül készülnek.