• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

Shvoong kezdőlap>Bölcsészet>Régészet>Honfoglalás és régészet

.

Honfoglalás és régészet

írta : Budapest    

Szerző: Kovács László (szerk.)
A magyar honfoglalás kerek évfordulója számos tanulmány megjelentetését segítette elő. Igény merült fel a téma újbóli, immár
új szemszögből történő megfogalmazására és közlésére, új kutatási eredmények összefoglalására. A Magyar Őstörténeti Bizottság tudományos időszakokat rendez, s így ad teret a közlésre. A kötet huszonhárom témát kíván közreadni, olyanokat, amelyek akár egyenként is önálló köteteket tudnának megtölteni. A megnyitó és a bevezető a téma két doyenjének, meghatározó tudósának, László Gyulának és Györffy Györgynek köszönhető. A régész nemezdék témával foglalkozó jeles képviselői mind tanítványuk. A kötetben szerkesztett formában közreadott előadás a magyarság honfoglalás előtti és közvetlen utáni történetével, társadalmi és gazdasági berendezkedésével, régészeti hagyatékával, az akkor itt élő népekkel és szerepükkel, és a magyarsággal történt összeolvadásukkal foglalkozott. Több előadás érintette a magyarság eredetét, a finnugor és török elemek egymásra hatását és kapcsolataikat. Természetesen a "kettős honfoglalás" elmélet is szerepet kapott. Az utóbbi idők kutatása a IX. századi történelem eddig homályos pontjait tárja fel, valamint a késő avarság története is világosabbá vált, s a szlávok szerepe sem hagyható figyelmen kívül. A jelentős gazdaságtörténeti kutatások eredményei is olvashatók a kötetben, különösen a földművelés és állattartás témában, hiányos viszont a kép abányászatról, a kézművességről és a honfoglalók művészetéről.
Kiadás kelte: szeptember 12, 2007
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

.