Ráth György halálának 100. évfordulója és a tevékenységeihez kapcsolódó jubileumok adták
az aktualitást a
cikk írásához. Ennek első részében megismerhetjük a közvélemény által méltatlanul elfeledett igazgatót, műértőt, műgyűjtőt, jogászt. A cikk gerincét a Ráth-gyűjtemény és az egykori Ráth György
Múzeum bemutatása adja. Ráth halálának évében az özvegye a magyar államnak adományozta a mintegy ezer darabos, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt. 1907-ben törvényt alkottak a Ráth Múzeum megalapításáról. A
gyűjtemény igen széles körű volt: XVII. századi németalföldi és itáliai festmények mellett, értékés könyvek, a magyar ötvösművészet remekei egyaránt megtalálhatók. Különösen a régi ékszereket kedvelte. Az utókor azonban nem volt hálás a gyűjteménnyel szemben. Néhány évvel később már elárverezték a gyűjtemény egyes darabjait, s a fenntartási költségekre hivatkozva a múzeum önállósága is megkérdőjeleződött, ami végül 1954-ben következett be. Profiltisztítás néven a gyűjtemény egyes darabjai más,
nagy hazai
múzeumok anyagába olvadt be. Ráth György nagy szerepet játszott az Iparművészeti Múzeum létrejötte körül, amelynek első igazgatója lett. Nem véletlen, hogy a múzeum adta ki az évfordulóra azt az emlékkötetet, amely eddig legátfogóbban mutatja
be Ráth Györgyöt, tevékenységeit és hagyatékát. A cikk részletesen ismerteti az öt tanulmányt tartalmazó emlékkötetet. (szerk.: Horváth Hilda) A cikk legizgalmasabb része a befejező rész, amelyben leírja Marosi Ernő ellenvéleményeit a kötet íróival, amelyből a legmarkánsabb az, hogy nincs szükség és nincs helye a mai muzeológiában a Ráth György Múzeum típusú múzeumok helyreállítására.
További összefoglalók a következőről Ráth György élete és munkássága