RENESZÁNSZ
"
Az első olyan kor, amely múltat választott magának." Heller Ágnes Itáliában a XIII-XIV.
században a feudális társadalom ereje meggyengült. A nemesek mellett a polgárok ( vagyonos bankárok, iparosok, kereskedők ) egyre nagyobb befolyásra tettek szert A XV.században kialakultak a nagyipar első formái és a fejlett kereskedelemmel együtt járó pénzgazdálkodásnak megnőtt a szerepe. A nagybankárok, a kereskedők, a tengerészek gyakran egyeduralkodóként irányították városállamukat nemcsak a gazdasági szempontokat tartották szem előtt, hanem a vagyonukból a művészeteket is pártolták. Erőteljes versenyszellemet alakítottak ki az uralkodó családok egymás között. Firenzében a Mediciek, Milánóban a Sforzák, Mantovában a Gonzagák. Hatalmi törekvéseiket fontosnak tartották, e mellett azonban a városaikat kulturális - és művészi szempontból is egyre magasabbra kívánták emelni. A kor élenjáró művelt fiai figyelmének középpontjában az ember állt. Később elnevezték őket humanistáknak, akik azért lelkesedtek, mert megérezték azt az óriási erőt, amely a tehetséges, szorgalmas emberből fakad. A kor művelt embereinek többsége közömbösséget mutatott a vallás iránt. Ez nem a szabadgondolkodás, az ateizmus volt, mint a XVIII. századi enciklopédistáknál. A humanisták betartották az egyház által előírt szertartásokat, a művészek gyakran vallási témát dolgoztak fel és vigyáztak arra, hogy nyílt összetűzésbe ne kerüljenek az egyházzal. Ennek ellenére a középkori egyház tekintélyének egyeduralma véget ért.A kultúra valamennyi területe között a XV.század Itáliájában a művészet állt az élen. A legtöbb magát humanistának valló embernek volt köze a művészethez. A művészettel szemben közömbös embert ekkor keresve sem lehetett találni. A fejedelmek, a kereskedők, a kézművesek és a papok a művészetben járatos emberek voltak, és környezetüket, fényűző "portáikat" híres építészek építették, festők és szobrászok díszítették a kor stílusának és megbízóiknak megfelelően. Ami a középkori embernek a vallást jelentette, életének középpontjában ez állt, az a reneszánszban a művészetet, a kulturális életet, az újkorban pedig a haladást a tudományok és a technika területén.
A
reneszánsz újjászületést, újraéledést jelent. Ebben a korban markánsan megváltozott művész társadalmi helyzete és szerepe is. A középkorban kollektíven alkottak, véletlen volt csupán, ha néhány alkotó nevét megőrizte az idő. A festők és a szobrászok munkája egyenrangú volt az egyéb mesteremberek munkájával, együtt is dolgoztak naphosszat. A XV.században már a fejedelmek, városok versengtek a művészek kegyeiért és támogatták tehetségük kibontakozását. Tudósok, költők, festők, szobrászok építészek dolgoztak azon, hogy saját területükön mutassák be az emberi élet szépségét, amely szemlélet középpontjában az ember állt, a maga valóságában. Firenzében elterjedt és mind nagyobb tért hódított az a gondolat, hogy az antik világ újraszületésének a korát élik. Ha egy festőt, szobrászt, költőt dicsérni akartak azt mondták, hogy munkái éppen olyan jó, mint az antik művészek alkotásai, akik teljes érdeklődésükkel fordultak a valóság felé. A természet szépsége, a törvényszerűségei, a távlat szabályai, az emberi test eddig még nem ismert viszonylatai, a színnel való kifejezés lehetőségei fedezhetők fel a kép mondanivalója mögött a vallásos és az egyre inkább elterjedő világi témákban.
Firenzéből indult a művészi forradalom. A festészetben és a szobrászatban is szükséges volt a megújulás. Több firenzei művész megtartotta a régiektől átörökített szemléletet, de korának eredményeit is felhasználta. Már
Giotto / 1267?-1337 / idejében
A 16. század eleje nemcsak Itália, de minden idők művészetének legfényesebb korszaka. Ekkor alkották remekműveiket Toscana és Róma hallhatatlan mesterei,
Leonardo da Vinci /1452-1519/,
Michelangelo Buonaroti /1475-1564
/, Raffaello Santi /1483-1520/.
Velence, az itáliai művészet másik nagy központja. Büszke, virágzó város, amely a kereskedelem révén kapcsolatban volt Kelettel. Viszonylag lassan fogadta el a reneszánsz stílust, de amikor elfogadta, új derűvel, pompával, melegséggel gazdagította azt. Leghíresebb festője
Tizianó /1485-1576 /,aki olyan hírnevet szerzett magának, hogy csak Michelangelo híre volt hozzá mérhető. Életének megilletődő krónikásai mesélik, hogy még a nagy császár, V. Károly is abban a kitüntetésben részesítette a mestert, hogy egy alkalommal fel vette a földről a leejtett ecsetjét. Ez a kis anekdota vagy igaz volt vagy sem, hirdette a festő emberi, mesterségbeli tudását és az alázatot a művészet iránt, amit még egy nagy hírnévnek örvendő császár sem titkolt.
A reneszánsz olasz mesterek nagy hatással voltak az Alpoktól északra élő népekre is. / Németalföld, Németország / A valódi művészek sürgető szükségét érezték, hogy megismerkedjenek az új művészeti elvek lényegével, és haszonnal alkalmazzák azokat. Ez a folyamat végig kísérhető a legnagyobb német művész,
Albrecht Dürer / 1471-1528 / munkásságában, aki meg volt győződve arról, hogy a művészet jövője szempontjából nagyon fontosak az új eszmék. Ez változást hozott a németalföldi festészet egyedi stílusának kialakulására.
Hans Holbein / 1497-1543 /egyedülálló némutatkoznak az átalakulás első jelei.
Masaccio (1401 - 1428)
Andrea Mantegna /1431-1506
/, Jan van Eyck (1390? - 1441), akik kortársaikkal együtt a legöntudatosabban vállalták Giottó örökségét.Az itáliai festészetének nagyszabású alkotása a freskó volt, mivel az építészek monumentális építményeikben nagy falfelületeket biztosítottak a festők számára. Ezek mellet készültek a táblaképek is, amelyet temperával festettek, de méreteik messze elmaradtak a falfestményektől A reneszánsz nagy felfedezése az olajfesték, majd az olajtempera, amely a festészeti stílusra óriási hatást gyakorolt