Murillo, Bartolomé /1618 - 1682/ Spanyolországban a 17. században egy festő sem volt tekintélyesebb Murillónál. Később azonban kifogásolták szentimentalizmusát, és több évszázad elteltével, még ma se nyerte vissza egykori tekintélyét.
Az örök optimizmussal megáldott, rendkívül szorgalmas festő a XVII.századi spanyol festészet legkiemelkedőbb alakja volt. Murilló egész életében a maga útját járta annak érdekében, hogy művészetével, tehetségével Istent szolgálhassa. Szülővárosa, Sevilla templomai és kolostorai képsorozatokat rendeltek tőle Szent Ferenc életéről és tanítványairól. Ezt a munkát
nem fizették meg ami nem keserítette el a festőt, mert Murilló ettől kezdve nagy sikereket ért el, karrierje felfelé ívelt.
„ Ha kedvelitek legalább egy kicsit
is a festészetet, és ha egy kép
az életben akár egyszer is megragadta lelketeket, menjetek
el Sevillába, hogy megcsodálhassátok a nagy Murillo műveit.” Vaszilíj Botkin 1845
Legkisebb fia Gáspár születését követően három évre a felesége meghalt. A festő gyásza itt nem ért véget, mert
öt gyermekét kísérte el utolsó útjára. A
gyász megviselte, megtörten a munkában kereste a menedéket. A munka mellett szükségét érezte annak, hogy segítse fele barátait a bajukban. A kis koldus, 1645 k,olaj, vászon, 137x115 cm. Párizs, Musée du Louvre A festő egy korai műve, ahol megjelenik a szegények világa, amely egész életében foglalkoztatta. Hiteles ábrázolás volt. A piszkos láb, a rongyos ruházat nem jelmez volt, a valóságot fejezte ki a festő. Később vallási témájú képeket is festett, amelyek fontosak voltak számára és véleménye szerint kifejezőbbnek is találta azokat. A kép ékesen mutatja, hogy mennyire igazságtalan a sors ezekkel a szomorú sorsú gyerekekkel, ám ez egy sommás ítélet. Igaz hogy a festő részrehajló volt a szépség iránt, de amikor le tudta azt győzni, mint például itt is, kiderült, hogy nagyon hatásos művész. Nemcsak a téma a lehető legrealisztikusabb / ahogy a kis
koldus bolhát keres az ingjében /, de a kivitelezés is mesteri. A fény játéka kiemeli a fiú megnyírt haját, rongyos ruháit, piszkos lábát, és tökéletesen igaznak mutatja az alakot. Vizuálisan teljesen meggyőző a környezetével együtt. A földön a rákdarabok, a kosárból kiguruló fénytelen almák és a vizeskancsó. A kép talán legcsodálatosabb részlete az ablak, ahol a fény ragyog az egyenetlenségeken és a fakó falon, majd girbegurba négyszögbe foglalja a fiút. A gyermek személyiségét mesterien ragadja meg a festő. Van a magányosságban és a szegénységben egy ki nem mondott pátosz és bátorság. De ami mindenek feletti és a legfontosabb a jelenet őszintesége. Murillonak kiváló érzéke volt a felületekhez. Kevés festő tudta a tapintható minőséget ilyen érzékien megragadni és ezáltal mindezt anyagszerűen megjeleníteni, a maga nemében. Érezzük a gyerek tüskehajának érdességét, a szalmakosár és szúrós füle durvaságát és a nagy cserépkorsó hidegségét, súlyát. Érezzük a képen az egyetemes gyermek szegénységet, amely úgy tűnik…végtelen!
További összefoglalók a következőről Murillo Bartalomé