Az ellenreformáció tulajdon képpen a
katolikus egyház reformja. Az ellenreformációt nem lehet csupán a protestáns reformáció
következményeként felfogni. A
katolikus körökben már Luther fellépése elött fellelhetők az elégedetlenségek és az új iránti érdeklődés jelei. A reformátorokat a papság és a pápai tekintély hanyatlása foglalkoztatta. Az egyháznak szembe kellett néznie a humanista eszmékkel, az új gondolkodás és életformákkal.Már a 13. században egyes
rendek megprobáltak visszatérni az őskereszteny modelljéhez. A reformáció következtében a katolikus egyház teret vesztett Németországban, a skandináv államokban és Angliában. Ezért új szerzetesi rendek alakulnak, melyek közül a Loyolai Ignác által 1540-ben alapitott jezsuita rend hamarosan nagyon erőssé vált. A rend hittérítőket, misszionárusokat, küldött szerte a világba, még Amerikába, Afrikába és Ázsiába is. A jezsuiták nagy hangsúlyt fektettek a nevelésre. Az általuk létrehozott kollégiumok a kor legkeresettebb iskolái voltak. A diákok megtanulták a latin nyelvet, a katolikus tanok tiszteletét és a protestáns eszmék megvetését. Teret nyertek vissza Németországban, Ausztriában, Lengyelországban Németalföld déli részén. A pápáknak azonban nem sikerűlt az úralkodók hatalmát ellensúlyozni. A tridenti, észak itáliai, ökumenikus zsinat jobban körülhatárolta a katolikus doktrinát,szigorú fegyelmet írt elő a katolikus papságra nézve. Megszervezték a hitnek katekizálás vagy prédikáció útján való tolmácsolását.