A
Nagyhét rendeltetése, hogy megemlékezzünk azokról
az eseményekről, amelyek Jézus szenvedéseiről szól és a Jeruzsálemi bevonulással kezdődtek. A húsvétot, a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap ünnepeljük. Ezt a „nikai” zsinat rendelte el 325-ben. Így az ünnep március 22. és április 25-e közé esik. 2008-ban a Nagycsütörtök március 20-ra esik. Az ünnep hagyományait, eredetét az
Egyház ebben a nehéz időszakban
is próbálja ébren tartani és híveit ráveztni arra, hogy méltóképpen tudjon részt venni a föltámadás misztériumában.
Nagycsütörtök. Évente legalább egyszer fontos a megújulás lelkiekben, így fontos a hívek
számára a szentségekhez járulás. (Gyónás, áldozás.)
Nagypéntek. A hagyomány szerint ezen és a következő napon az Egyház nem mutat be szentmiseáldozatot. Mindenki mély hallgatásba merül, így emlékezve Jézus Krisztus kereszthalálára. Nagyszombat. A nagyhét utolsó napján az Egyház Urunk sírjánál a szenvedésről és a halálról elmélkedik. Az Egyház tartózkodik a mise bemutatásától, szentségeket egyedül csak haldoklóknak szolgáltat ki.
A
Nagyszombat a konyhában sonkafőzéssel és
húsvéti ételek előkészítésével telik. Este a feltámadási körmenetre indulás előtt az ablakban gyertyát gyújtottak. Ezzel jelezték Jézus Krisztus feltámadását.
húsvét.
A
Húsvét a Húsvét Szent Háromnap kiteljesedése. Éjszaka feltámadt az Úr és az Egyház a szentségek kiszolgáltatásával ünnepli a mindenki számára kötelező ünneplést. A méltó ünnepléshez hozzátartozik a húsvéti szentáldozás. Még a kevésbé hitbuzgó keresztények is részt vesznek a húsvéti szertartáson.
Húsvéthétfő. Elsősorban a fiatalság ünnepe. Hagyománya az emmausjáráshoz köthető. A húsvéti ünnepnek túláradó világias megnyilatkozása. Magyarországon a ma is élő népszokás a húsvéti locsolás. Ma már szagos vízzel, rövid versike kíséretében él ez a szokás. Cserébe a locsolkodók festett, hímes tojást kapnak, valamint finom süteménnyel, szendviccsel, itallal kínálják őket. A húsvéti tojás az egyházi szimbolika szerint a feltámadó Krisztust jelképezi.
További összefoglalók a következőről Húsvét