Az evangéliumok egyik legszebbike ez a példabeszéd, amelyben Lukács bemutatja a tékozló fiú atyjának
személyén
keresztül a szeretet és irgalmasság példáját.
Két fia volt egy atyának.A fiatalabbnak elege lett mindenből,neki ne parancsolgassanak.Kikérte tehát az örökségét ,és elköltözött otthonról,mert a maga ura akart lenni..Távoli országba ment ,és kicsapongó életével mindent elszórt, mindent eltékozolt , amit apjától kapott. Rettenetes szegénységbe került, nélkülöznie kellett. Végül is büszkeségét feladva ,munkát kellett keresnie ,hogy meglegyen a mindennapi betevő falatja. Nem talált más munkát,így elszegődött disznópásztornak. Sokat éhezett, megtöltötte volna szívesen a gyomrát, még az állatok moslékával is, de nem adtak neki belőle. Most bizony eszébe jutott
az otthona, és ,hogy náluk milyen jó sora van a cselédeknek, dúskálhatnak minden jóban, ő meg itt éhen vész. Bűnbánóan magába szállt , és elhatározta ,megszégyenülve ,hogy hazatér. Tudta, hogy nem méltó a fiúi címre, de bízott ,abban , hogy megvallva ,megbánva bűnét ,béresként dolgozhat. Fölkerekedett tehát. Közeledve a házukhoz, apja már messziről felismerte, megszánva , sietett elébe.és nyakába borulva, meghatottan ölelte, csókolta. Nem alázta meg ,hogy így,meg úgy,megmondtam.,.hanem ,sietve adta ki
a parancsot, hogy öltöztessék fel tetőtől, talpig ,vágjanak le egy borjút és egyenek, igyanak ,ünnepeljék együtt elveszett fia megkerülését.
Az idősebbik fiú ezalatt a mezőn dolgozott,és amikor hazafelé tarott hallotta,hogy tőlük zene,vidám kacagás , és tánc hangjai szűrődtek ki ,el sem tudta képzelni ,hogy mi ez a szokatlan ,nem mindennapi
dolog. Miután megtudta,hogy mi történt , nagyon megharagudott, és be sem akart menni . Apja kérlelő szavaira is megbántott szívvel válaszolt. Szemére vetette ,hogy ő mindig híven szolgálta .engedelmes fia volt , de sohasem kapott semmit. Bezzeg ,az öcse, aki eltékozolta mindenét , őneki hízott borjút
vágatott. Örülj,te is és vigadj, hogy él a testvéred , mondta az atya ,idősebb fiának , hisz te mindig itt vagy velem ,és úgyis tudod , hogy mindenem a tied.