Utolsó pályaszakaszának legfontosabb műve, az Oszlopos Simeon (1960) Sarkadi legnagyobb igényű drámája. Az ösztönös-tudatos önpusztítás útját járó ember alakját mutatja be. A cím
egy korai keresztény aszkétára, az 5. századi Simeonnevű szíriai remetére utal, aki száműzte magát az emberi társadalomból, kiment a sivatagba, s ott állt egy oszlop tetején évtizedekig. A darab főhősének, Kis János festőművésznek a dolgai rosszul mennek: fő művét a zsűri el utasította, rajztanári állásából el bocsátották, telefonját le szerelték, lakásának egyik szobáját társbérlőnek utalták ki, s szeretője, Mária el hagyja. Bár a csapások közül kettőért kétségkívül ő a felelős - állásából sorozatos mulasztásai miatt bocsátották el, telefonját azért szerelték le, mert nem fizette a díjat, noha italra mindig volt pénze -, úgy érzi,
hogy a világ rossz. "A formák, úgy látszik, bomlanak, s nincs jogom, hogy ezt akadályozzam" - szögezi le nyomatékkal, kétszer is. Arra a meggyőződésre jut, hogy ha avilág vezérlő elve a rossz, akkor ő neki a
rossz munkáját, a világban való érvényesülését kell segíteni, hogy a világot helyes működésében láthassa. Ettől kezdve egyre nagyobb rokonszenvvel néz Vinczénére, a viceházmesterre, aki a darabban a rossz démonikussá növő képviselője, a tedd a rosszat gyakorlatának elősegítője. Kis János tehát segíti a rosszat tovább rontani, a rosszra még rosszabbal válaszol,
és egykedvűen figyeli, hogy pusztul körötte a világ, immár az ő aktív segítségével. El csábítja az új társbérlő feleségét, Zsuzsit, másnap magára hagyja, majd pénzért "át passzolja" egy házbeli féfinak, s közben fel kelti az asszony férjében a féltékenység és elhagyatás kínját. Életfilozófiája és magatartása szinte ki hívja a kést, mellyel Zsuzsi, a gyalázatosan sértett asszony le szúrja. A festő az élet és halál mezsgyéjén a megvilágosodottak éberségével tesz új vallomást: "Atnyúltam az ötödik dimenzióba. . . már megvan a sejtésem. . ., hogy nem segítek a rosszon, ha tovább rontom." Ezt a vallomást azonban inkább az író mondja ki, mintegy
meg erőszakolva a
drámai anyag belső mozgását. Kis János ugyanis itt fel adja a rosszat még rosszabbra fordítani elvét, hiszen a halálosnak ígérkező késszúrás elfogadása éppen el rontott életének legkövetkezetesebb továbbrontása lenne. Eddig a fordulatig Kis János igazi "negatív hős" volt: nem kendőzte arcát eszmékkel, hitekkel, erkölcsi elvekkel, merte vállalni önmagát, a maga igazi valójában: rossznak, gonosznak, aljasnak; meg tudta vetni magát azért, mert embernek született, hiszen az ember - Sarkadi hőse s talán a szerző szerint is - a maga rontó természetének megválthatatlan, örök foglyaként él. Az abszurd drámákévalrokon cselekmény menetébe egyébként sem illik bele a befejezés: sem Mária romantikus visszatérési jelenete a végszóra, sem pedig a látványos késszúrás hatására be következő ünnepélyes "megtérés". A drámai cselekmény szálát át szövik és tagolják a főhősmonológjai, melyek egy vélt és valóságos sikertelenségtől, alkoholtól meg bomlott idegrendszer megnyilatkozásai. Ezek a meditációk, erkölcsi, lélektani, szociológiai fejtegetések a dráma legfontosabb gondolatait tartalmazzák.
További összefoglalók a következőről Oszlopos Simeon