A filmet 1998-ban vetitették a mozikban. Megtörtént eseményeken alapuló dráma.A film tartalmáról igy vélekednek:"Gia Marie
Curangi 17 évesen még atyja éttermében pincérnősködött, két év múlva már az egész divatvilág a lábai előtt hevert. A hirtelen jött siker, a túl sok pénz, a túlfeszített munkatempó és a társtalanság együtt vezetett korai halálához: Gia fiatalon a kábítószer rabja lett, és 26 évesen halt meg AIDS-ben. Sorsa tanulságos lehet minden sikerhajhász tinilány számára" Úgy gondolom a film nem csak a sikerhajhász tinilányokhoz szól, hanem azokhoz a nökhőz, akik a nőkhőz vonzodnak és a bennük zajló érzelmi állapotukkal nem tudnak megküzdeni. A film elején a kis Gia családi veszekedések sorozatának lesz szem -és fülltanúja.Látja, hogyan veri meg édesapja édesanyjánat.Ez már akkor óriási törést okoz a lelkében és a "férfi" szó számára már nem az atyai és párkapcsolati bálványt képviseli.Valami a férfiak felé megtört benne.Valóban 17 éves koráig még a pincérnősködött, amokir is felkérték fotozni.A fotózás számára, maga volt az élet.Nem erőltette,a kamera imádta Őt.Szerette, amit csinál.A hetvenes évek második felében a Gia - név egyet jelentett a szépséggel, az eleganciával, a csillogással. Gia szupermodell volt, aki nehéz gyermekkora ellenére már 18 éves korára világszerte ismertté és népszerű manökenné vált.Ekkor ismerte meg élete egyetlen szerelmét Lindát, aki szintén a fotózás szakterületén dolgozott.Linda viszonozta GIA érzéseit,de barátját nem hagyta el érte.Gia évekig probálkozott szerelmük beteljesülésében,de mindhiába,majd a munkájába temetkezett.Sikert,sikerre halmozott,de nagyon magányosan élt és hatálmába keritette a kábitószer.Nem tudta leküzdeni a fájdalmat, hogy Linda nincs vele, nem lehet az Ővé és felejteni akart..így vált függővé.Úgy látszott nincs menekvés, amikor is az élettől kapott egy utolsó lehetőséget a kigyógyulásra, mely
talán sikerülhetett volna.Hisz Linda is újra ott volt mellette, mert mégis elhagyta a barátját.Rájött, hogy szerelmes Gia-ba és vele szeretné leélni az életet.Újrakezdésről beszéltek.Amikor is egy hirtelen rosszulét során megállapitották,hogy Gia AIDS beteg lett.Mindenki elfordult töle. Lindát Ő hagyta el, mert nem akarta tudatni miféle kór támadta meg.Linda nem tudta miért van ez,egészen Gia haláláig. Élete és halála egyaránt drámai volt, 26 éves halt megjárta a csucsot és a poklot.Akkor az első nők között volt az Államokban, akinek a halálát AIDS-vírus okozta. Úgy gondolom, hogy a túl sok pénz, munkatempó,hirtelen jött sikermég nem feltétlen vezetett volna a halálba.Kábitószer függőségét az érzelmi világa, harca a szerelméért valamint harc a magánnyal okozta.Talán ha Linda hamarabb elhagyja a barátját, talán ha "megfogja" Gia kezét és végig kiséri a sikerei utján,talán ha a mostani időben élne Gia...talán nem kellett volna igy véződnie.Mindezek csak találgatások, egy biztos az érzelmeket nagyon nehéz legyőzni. Ő megprobálta.Nem sikerült. Ezért gonolom úgy, hogy a film nem csak a sikerhajhász tinilányokhoz szól, hanem azokhoz az emberekhez, akik a saját nemükhöz vonzodnak és mind a társadalom, mind saját maguk miatt nem válhat valóra kapcsolatuk.Egyedül, magányosan, félelmekkel teli-mély érzésekkel-még úgy is nehéz élni, ha közben a világ felé gazdag és sikeres vagy...hisz az érzelmeket nem győzi le a pénz....talán csak elfedi. A film több díjat és jelölést kapott: Emmy-díj (1998) -
Legjobb vágás: Eric A. Sears Golden Globe díj (1999) - Legjobb női mellékszereplő: Faye Dunaway Golden Globe díj (1999) - Legjobb női főszereplő - televíziós minisorozat vagy tévéfilm: Angelina Jolie Emmy-díj (1998) - Legjobb színészi alakítás - televíziós minisorozat vagy tévéfilm jelölés: Angelina Jolie Golden Globe díj (1999) - Legjobb televíziós minisorozat vagy tévéfilm jelölés Angelina Jolie egyik legjobb alakitása, talán mert hasonló karkterű, hasonló érzelmi világú, mint GIA volt.A szekértők szerint megdöbbentő a hasonlóság...