Ő mindent megtett, ami tőle telt,
de az sem volt elég. Robert Neville (Will Smith), a tehetséges tudós is tagja volt annak a csapatnak, amely megpróbálta megállítani az
emberiség történetének legveszélyesebb Vírusát. Az
utolsó vírust. Ő, maga sem tudja, miért immúnis a fertőzésre, de
rajta kívül mindenki megbetegedett. Lehet, hogy jobb lett volna a többiekkel együtt meghalnia. Mára ő New York utolsó lakója, sőt, talán az egész világon nincs már rajta kívül ember.
Igyekszik életben maradni, igyekszik megőrizni a józan eszét, és nem adja fel a reményt: házi készítésű rádióadója folyamatosan keresi esetleges sorstársait. De nincs egyedül. A járvány mutáns túlélői ott bujkálnak a homályban. Neville minden mozdulatát figyelik. Várják, mikor követ el egy hibát - mert akkor habozás nélkül elpusztítanák az emberiség utolsó reményét.
További összefoglalók a következőről Legenda Vagyok