• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

.

A Jó, a Rossz és a Királynő

írta : Budapest    

Szerző: Matits István
Nem egyszerű egy élő intézményről filmet rendezni. A cikkírónak is tanulmányokat kell folytatni, ha ír róla, hiszen itt nem
lehet tévedni sem évszámokban, sem más adatokban. A Királynő, II. Erzsébet nagy tiszteletnek örvend, immár maga is intézménnyé vált. A cikk először a királynő különleges státuszára hivatkozik (nincs útlevele, mert az útleveleket az ő nevében adják ki, saját képmása köszön vissza a pénzekről, nevében törvénykeznek). Majd egy kis történelmi összefoglaló következik a királynő elődeiről, s a legfontosabb történelmi eseményekről. Elizabeth Alexandra Mary Windsor nem volt a trón várományosa mindaddig, amíg az 1936-ban mindössze néhány hónapig uralkodó VIII. Edward nem szerelmét, az elvált amerikai asszonyt, Mrs Simpsont nem választotta a trón helyett, és lemondott. Ekkor került a mai királynő apja trónra VI. György néven. Ő 1952-ben hunyt el, s azóta II. Erzsébet uralkodik az Egyesült Királyság valamint a Brit Nemzetközösség mintegy 130 millió alattvalója felett. A politika sem maradhat ki az események tárgyalásából, a filmben és a cikkben is helyet kap Tony Blair és a Vaslady, a munkáspárt és a konzervatívok. A jelenlegi miniszterelnök, Gordon Brown csak egy villanásnyi szerephez jutott a filmben. Szintén nem lehet filmet írni a királynőről Diana hercegnő említése nélkül. A rendkívüli népszerűségnek örvendő hercegnő ugyan megosztotta a "hivatalos" álláspontot, de vitathatatlan szerepe volt a királyi család és a trónöröklés kérdésében: ő a leendő király édesanyja. Felmerül halálával kapcsolatban az összeesküvés gondolata is. A rejtély máig nem oldódott meg, s a film sem ad választ a miértekre. A filmben Diana halála a királynő szemében tisztán saládi ügy, a gyászt mindenkinek magának kell feldolgoznia. A változás és annak elfogadása, ezen a kérdésen gondolkodhatunk a királynő kapcsán. A film szakmailag, történelmileg a lehető leghitelesebb igyekszik bemutatni a hagyományokr aépülő királyság intézményét. A királynőt megformáló színésznő, Helen Mirren számos díj tulajdonosának mondhatja magát.
Kiadás kelte: február 27, 2008
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

E kivonat olvasói olvassák el a következőket is:

.