Szophoklész, a görög költészet legkiemelkedőbb alakja. Legismertebb tragédiája az Antigoné, a thébai mondakörhöz kapcsolódik.
A birodalomban két
törvény áll egymással szemben: az istenek ősi, íratlan törvényes és a királyi törvény. Polüneikészt, mivel Kreón szerint hazaáruló, sem eltemetni, sem megsiratni nem szabad. Kreón kegyetlen halállal bünteti a törvény megszegőjét.
A király terjedelmes trónbeszédet tart. Hatalomtól megrészegedve, kérkedő magabiztossággal, fölényesen beszél, mintha minden mondata megfellebbezhetetlen igazság volna. Uralkodási elveivel még egyet is lehet érteni, bár a nézőt zavarja a túlzott magabiztosság, személyének előtérbe állítása, s az, hogy csöppet sem kételkedik önmagában.
Hatalmának és saját bölcsességének tudatában adja ki a királyi törvényt is. A magabiztosság oly erőt ad neki, amilyet még gondolni sem mert volna. Ő úgy gondolta, hogy a királyi törvényének nem lesz megszegője.
S szinte még el sem hangzottak utolsó szavai, nyomban kiderül, hogy hatalma is korlátozott: az őr kijelenti, hogy legelső rendeletét már meg is szegték.
Kreón lelkében felerősödnek az indulatok: hatalomvágya és megcsorbított tekintélye, uralkodói gőgje és sértett hiúsága küzd egymással. Ez az alig palástolt belső harc bosszúra sarkallja. Fejében hirtelen járnak át a legkegyetlenebb halál gondolatai. Ám amikor szemben áll vele a fia szerelmese és egyben törvényének megszegője, ő sem tudja hirtelen, hogy mit is mondjon. Külsőleg egy kemény, megingathatatlan férfi áll Antigoné – az elkövető – előtt, de a belseje egy rózsákkal teli bozótos, melynek tüskéi egyre csak a szívét mardossák.
Kreón megkísérli valamiképpen menteni megcsorbított tekintélyét. Abban reménykedik, hogy a lány tagadni fogja tettét, vagy pedig nem is tudott a tilalomról. De a királylány rácáfol erre a reményre: „Elvállalom, s tagadni nem fogom soha!” Ez a mondat mélyen Kreón szívébe vályódott.
Ezután következik a király számára egyáltalán nem várt pillanat: amikor saját fiával kell szembenéznie. Tudta, hogy a fiának nagy sérelmet okoz a lány halálával, így fiát is a maga oldalára akarja állítani. Haimón azonban kiáll Antigoné mellett. S a szerencsétlen királyfi öngyilkosságra gondol, s ekkor mondja ki: „Mást is megöl halála, hogyha meghal ő.”
Kreón hibát hibára halmoz, érvei egyre önzőbbek és csupán személyes jellegűek. Nem hallja a nép szavát, s a gőgös elvakultságában még fia kétségbeesett feljajdulását is tragikusan félreérti. A már mindentől és mindenkitől rettegő zsarnok ezt önmaga ellen irányuló fenyegetésnek fogja fel. Ez Kreón legsúlyosabb hibája, tévedése.
Az őrjöngő király, hogy fiát jobban gyötörje, szeme láttára akarja kivégeztetni a leányt. Kreón végzetesen magára marad, s ez előre sejteti bukását. Ez az elszigeteltség ingatja meg először. Antigonét elhurcolják. Kreón látszólag győzött, de az olvasók tudják, hogy valami nagy dolognak még következnie kell: a világ harmóniája borulna fel, ha csak a hűtlennek kellene bűnhődnie.
Itt jelenik meg a vak jós, Teiresziász, aki tisztábban lát, mint a látó, de elvakult Kreón. Teiresziász arra inti a királyt: ne makacskodjon tovább, s engedje meg, hogy Polüneikészt eltemessék. Erre Kreón durván sértegeti a jóst, újra összeesküvésre gyanakszik, pökhendi módon istengyalázó kijelentést tesz.
A drámai feszültség most éri el a tetőpontot: a jós elmondja, amit lát: a halottakért váltságul fiát fogja elveszíteni, s házát csak hamar férfiak és nők sírása tölti be.
Kreón megtörik; zavart lesz és bizonytalan. Gőgös önhittsége a rázúduló csapás hatására szertefoszlik. Kétségbeesve fordul tanácsért a karvezetőhöz, aki gyors cselekvésre ösztönzi: bocsássa szabadon Antigoné, temesse el Polüneikészt. A király megtörten engedelmeskedik.
Ekkor bekövetkezik a katasztrófa. Kreón felismerte hibáit és megbánta tetteit, de már késő, minden elveszett. Bűneinek következményeitől nem menekülhet. Hírnökök hozták a hírt: Antigoné, Haimón és Euridiké haláláról. Kreón felesége és fia átkaival a fején összeroppan, erkölcsileg omlik össze. Saját halálát kívánja, de lelkileg már halott. Bár felkeltheti emberi részvétünket, megbocsátani nem tudunk neki: összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés. Megnyugszik humánus erkölcsi érzékünk.