Shvoong kezdőlap > Bölcsészet > Film- És Színházművészet > Egy angyal a szomszédból

.

Egy angyal a szomszédból

Szerző : Steiner Kristóf
Összefoglalót készítette: : Budapest
Látogatások : 44  szó: 300   Kiadás kelte: november 29, 2007
A cikk a félig magyar származású, népszerű színésznőről, Drew Barrymore-ról ad képet. Már gyerekként beszippantotta a film világa. Édesanyja, Ildikó szerint az apa, John Barrymore nagy hibár követett el azzal, hogy Steven Spielberget kérte fel, hogy legyen a kislány keresztapja. Az anya szerint ezzel a sírját ásta meg. Az anyai aggodalomnak volt némi alapja. Hétéven ünnepelt híresség volt az E.T.-nek köszönhetően, majd folyamatosan alkohol -és kokainfüggő lett belőle tíz éves korára. Másodvonalú filmekben játszott, csak, hogy a napi adagokra megszerezze a pénzt. Majd elvonókúrák sora következett. Drew szerint a gyerekkori évek szörnyűségei megerősítették, és segítették abban, hogy kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőle. A szüleit okolta kisiklott életéért, úgy gondolta, hogy csak magára számíthat, ha össze akarja szedni magát. Ezeket a részleteket önéletrajzi regényében le is írja (Little girl lost címmel jelent meg). Neki sikerült. Önmagára talált, tanfolyamok, öönsegítő technikák, a jóga segítségével. Továbbá csak olyan szerepeket vállal el, amik nemcsak a karrierjének, hanem jellemének fejlődését is elősegítik. A legjobb színészekkel játszhatott együtt már nagyon fiatalon: Andie MacDowell, Whoopi Goldberg. A nagy áttörést azonban a Mindörökké Batman hozta meg. A néhány perces jelenete Woody Allen filmjében pedig kultikussá vált. Aztán sikert sikerre halmozott. Jött a Charlie angyalainak modern adaptációja, az Első 50 randi, a Zene és szöveg. A zűrös gyerekkor után a kemény tanulóévek meghozták a gyümölcsöt.

További összefoglalók a következőről Egy angyal a szomszédból
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5


Fűzze hozzá véleményét. Nincsenek megjegyzések

Megjegyzések

Olvassa az ingyenes kivonatokat - Írjon és kapjon fizetést

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on. Join us!

------