Budapest, Andrássy út, Világörökség. Itt,a 3. szám alatt található Saxlehner András palotája. Első emeleti
egykori lakása
ad ma otthont a Postamúzeum kiállításának. A jelenleg is látható kiállításhoz készült a színes kiállításvezető
katalógus. Sokan inkább az épület, a nagypolgári palota miatt keresik fel a kis múzeumot, illetve vásárolják meg a katalógust. Érthető, hiszen kevés palota maradt meg ilyen jó állapotban, illetve még kevesebb látogatható. A katalógus teremről teremre mutatja be a kiállítást, a kiállított tárgyakat. A gyönyörű környezet "csak" ennek hátteréül szolgál. Sajnálatos módon a kiadványban kevés szó esik a lakásról. Az előtérben, azaz a kiállítás első szobájában látható - többek között - a köpcsényi postakocsi állomás makettje, a lakihegyi adótorony kicsinyített mása és számos
postai címertábla. A kiállításvezető segítségével sorban tud haladni a látogató a kiállításon. Így a következő helyszín az egykori ebédlő gyönyörű famunkájával. Ma a szentesi postahivatal épült itt meg újra úgy, ahogy leszerelték, de a berendezés az ötvenes évek magyar postáját idézi. Az ebédlőből a tálaló nyílik, az ételliftnek ma már csak a hely maradt meg. Itt egyenruhák, postás zászlók, jelvények, bélyegzők, karszalagok, vállapok, érmek láthatók. Innen a hálószobába jut a látogató, ahol Lotz Károly freskóit csodálhatjuk meg velencei tükörrel és csillárral. A szobában ma régi posti járművel áűllnak,a falon néhány régi postai térkép kíséretében. A kisszalonban a postai ügyvitel emlékei kaptak helyet: nyomtatványok, beosztópult, esküszövegek, postaépületek tervrajzai és még sok más. Az egykori lakás fő helyisége a nagyszalon szintén Lotz-freskók díszítik, tükrök, csillárok. Ebben a teremben régi telefonközpont, távírók, Békésy György, Nobel-díjas egykori postamérnök hagyatékának jeles darabjai és hírközlési emlékek láthatók. Az ebből nyíló könyvtárszoba időszaki kiállítások színtere, így a katalógusban csak érintőlegesen szerepel. Az egybenyíló helyiségek közül az ötödik, az utolsó a zeneterem, a falak, a mennyezet, a kandalló motívumai mind erre utalnak. Ma az ábrázolásgyűjtemény értékes, esetleg vidám darabjai otthona. Bár a katalógus szorosan kötödik a kiállításhoz, értékes képanyaga és a szöveg tartalmi része a kiállítás nélkül is hasznos olvasmány.