• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

.

Memento Park

írta : Budapest    

Szerző: 33 nevem volt
Szoborpark. barakk-kiálíltás, barakkmozi, régi-új Sztálin-csizma. A cikkíró érzékletes beszámolót ad a legutóbbi Szoborparkbéli
látogatásáról. (Budapest XII. kerület, Balatoni út - Szabadkai utca sarok) A látogatás apropóját október 23-a adta. 1956 ugyanis még mindig nem tudott beépülni a történelem tanításba. A gyerekek sok mindent nem értenek. Példának hozza fel a Szabadság, szerelem című fimet is, amelyben vannak olyan szövegek, amiket meg kell magyarázni a mai ifjúságnak. A park több, mint a szocializmus gigantikus köztéri szobrainak gyűjteménye. Már évekkel ezelőtt készült egy terv, amelyből egy különleges történelmi központ lenne varázsolható. Ez azonban még nem valósult meg teljesen. Érdekesség, hogy látható például egy 1989-ben készült Kun Béla szobor is korábban készült társaival együtt. A szobrokról természetesen megtudható ki és mikor készítette, hol állt. Nem csoda, hogy az alkotók nevei ismétlődnek, hiszen ez is a korhoz tartozott. A barakk-kiállítás több információt nyújt a korról. A barakk-moziban pedig folyamatosan látható Az ügynök élete című oktatófilm-sorozatból készített összeállítás a Kádár-korszakból. A park kihelyezett történelem óra megtartására is alkalmas. Az ajándékboltban a kor mozgalmi dalai szólnak és mindeféle relikviát, ismertetőt, a korra jellemző tárgyakat árulnak. A cikk a hasznos elérhetőségi adatokkal zárul.
Kiadás kelte: november 08, 2007
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

.