Amíg a XI. században a magyar társadalom alapvető választóvonala a szabad és a
szolga között húzódott, addig a XII. sz.ban a vagyoni viszonyok és ennek kapcsán a társadalmi termelésben elfoglalt helyezet vált a legfontosabb rendezőelvé.
Az alávetett népességet gazdasági vonatkozásban két nagy csoportba oszthatjuk: a teljesen nincstelen, valamint a csekély "vagyonnal" (házzal, földdel) rendelkező népelem. A vagyontalanok ház körüli szolgálatot teljesítettek, a földesúr prédiumán robotoltak, általában mindenféle szolgálatra kötelezhetők
voltak. A házzal és földdel rendelkezők száma fokozatosan nőtt, ok termékjáradékkal, vagyis földjük termékfeleslegével adóztak uruknak. Jogi szempontból még tarkább volt a kép. A
teljes jogfosztottság és a teljes szabadság között számos átmeneti állapot volt megtalálható. A legrosszabb helyzetben a beszélő szerszámnak tekintett szolgák voltak, míg a legjobb helyzetben a teljes szabadságot élvező hospesek vagy a század vége felé feltűnő jobbágyok voltak A
szabadok táborán belül a legnépesebb csoportot a kötött szabadok alkották, akik
nem rendelkeztek ugyan maradéktalanul a közszabadság valamennyi ismérvével, de a szolgákhoz képest kiemelkedő jogállásúak voltak. Statisztikai összegzések szerint a népesség 45%-a egyértelműen szolga (servus, ancilla), további 18% a szolgai állapotból éppen kilépő, fel szabadított (libertus, libertinus), további 26% háznép (mansio, mansus). Tehát a prédiumon minden 10 ember közül 9 szolga, s csak egy személyében szabad (liber). E szolgák munka erejére épült a prédiumok termelése. A világi birtok csekély számú liberje nem vett részt a prédium muvelésében, termékjáradékot fizetett, valamint kézműves-, katonai, birtokigazgató szolgálattal tartozott urának. Az egyházi birtok alávetettjeit legtöbbször nem jogállás, hanem szolgálat szerint nevezték meg. Ezeken a birtokokon lényegében ismeretlen volt a teljes szabadság, viszont a jogfosztottság sem érte el a világi servusét. A valóságos közszabadokról a XII. sz-ban csak meglehetősen gyér ismereteink vannak. A kötött
liberek az uraikhoz fűződő szálakat nem vághatták el, szabadságuk legfontosabb mutatója az aranyszabadság birtoklása volt, ami a személyes szabadságot jelentette. A honfoglaló magyarok társadalma még úgyszólván csak szabadokból állt. Az azóta eltelt évszázadok alatt a szabadok jelentős része vagy elveszítette szabadságát, vagy gazdasági függő viszonyba került a feudális birtoktípus valamelyikétől. A közszabadok elsősorban hadakozók voltak, a könnyűlovas hadi tradíciót folytatták, s a király seregében vonultak hadba.
További összefoglalók a következőről A társadalom XI. században