A
Szent Grál eredetéről és kinézetéről számtalan történet kering. A Grál eredetileg széles tálat jelentett, amely a legenda
szerint minden áldott pillanatban ételt, italt és minden szükséges jót nyújt a híveknek.
Az utolsó vacsorán ebből az edényből vendégelte
meg Jézus a tanítványokat, s a keresztfán ebbe csorgott a vére is.Jézus föltámadása után angyalok tartották ég és föld között, majd a templomos lovagok őrizték a Megváltás hegyén.
Az edény jáspisból való, aki láthatja, örökké ifjú marad.
Senki sem
keresheti, senki meg nem találhatja. Grál maga hívja meg szolgáit a
Megváltás hegyének várába.A szellemtudomány szerint a Szent Grál az "égből" materializálódott, Noé vette először kézbe.
egy legenda szerint Lucifer bukásakor
A fejéről leeső korona smaragdjából lett a Grál. A felbukkanásától kezdve folyamatosan őr vigyázta.
Arimathiai József kiszabadulása után egy tizenkét fős csapattal elvitte a kelyhet Angliába. Itt megépítik az utolsó vacsora asztalának pontos mását. Ez az első Grál-asztal, pontosan tizenkét ember fért köré. Felépítik az első Grál-templomot,
melyet Szűz Máriának szentelnek. Ez a szent hely válik a Grál-kehely
őrzőjévé. Arimáthiai József halála előtt húga férjének, Bronnak adja át
a Grál-királyságot. A leghíresebb Grál-történetben, Wolfram von Eschenbach Parsifál-eposzában Parsifal (alias Mani) Grál-király családja az Anjou-házzal állt kapcsolatban, így egyebek között Nagy Lajos is a Grálok ivadéka. Lajost bensőséges szálak fűzték a pálosokhoz, akik hazánkban egyedül tartották számon Arimathiai József ünnepét.
További összefoglalók a következőről A Szent Grál eredetéről