A kései köztársaságban és
az egymást követő császárok uralma altt a hatalmon lévők semmibe vették az emberi életet, és szörnyű gyötrelmeket agyaltak ki arra hogy alattvalóikat és önmagukat szórakoztassák. A nyilvános kegyetlenkedés nagyban hozzájárult a vallás átalakulásához, az egyistenhit rohamos elterjedéséhez.
A
gladiátorokat épp úgy megtanították meghalni,küzdelmük során,mint
ahogy harcolni.
A közönség az önfegyelmet becsülte a legtöbbre,amikor a halálra váró harcos legapróbb mozdulatának
is tökéletesen ura volt. Ha egy harcos erre
nem volt képes akkor nem csak saját magára, de a gladiátor közösségre is szégyent hozott,mert a nézők úgy érezték,hogy őket is sérti a gyöngeségével.
Cicero azt hangsúlyozta,hogy egy gladiátornak élete utolsó perceiben is uralkodnia
kell reflexein, kezét nem szabad nyaka vagy arca elé kapnia , nem szabad összerándulnia fejét félrehúznia a halálos csapás elől. Ahogy tanították neki torkát oda kell tartania az ellenfélnek, esetleg neki kell a kardot a nyakához szegeznie.
Cicero így írt: "
Gyűlöljük a gyenge, könyörgő gladiátorokat, akik kinyújtott kézzel kunyerálnak az életükért."
A
Gladiátorok mindig feltett sisakkal haltak meg,mivel a közönség nem azonosulhat kellőképpen a személytelen harcosokkal, ez volt a viadalokat kísérő küzdelmek legfőbb forrása.
Ugyanakkor párviadalra kényszerítettek gladiátorokat, retiariusokat is, akiknek arcát haláltusa közben a közönség figyelhette.
Kérdés,hogy a gladiátorviadaloknak mennyire volt köze a sexualitáshoz?
A legelőkelőbb római hölgyek ugyanis versengtek a viadalra készülő, legszebbgladiátorok kegyeiért. Volt, hogy meglátogatták őket a szállásukon, és pénzt fizettek a felügyelőknek, ha néhány órára kettesben maradhattak velük.
Előfordult, hogy római méltóságok feleségei kkaptak hajba a gladiátorok szállásán, azon veszekedve ki ért oda előbb, és hogy kinek jutnak a gladiátorok utolsó percei a halálos harc előtt, majd végignézték, ahogy alkalmi kedveseik a szemük láttára halnak meg.
Előfordult olyan is, hogy azért szavaztak a halálukra, hogy nehogy életben maradjanak és más nőket boldogítsanak.
Ezen a perverz romlottságon lehet-e csodálkozni, mikor egyes császárok feleségei például a híres Messalina képes volt az egész császári testőrséget boldogítani,csakhogy ezzel viselkedésén az emberek megbotránkozzanak.
További összefoglalók a következőről Gladiátorok