A legendák és a krónikák lapjairól az erények egész serege elevenedik meg előttünk Szent István királyról. Látjuk a szent
királyt, aki szívből szeret és tud imádkozni, akinek a legnagyobb gyönyörűsége, ha templomokat alapíthat, aki kolostorokban tölti szabad idejét, aki bőkezűségében nem ismer határt, akinek áldott jobbkeze elér mindenhova, ahol nyomorúság van. Megérthetjük, hogy ez a felséges egyéniség megihlette a középkori legendaírókat és életében mindenütt ott látta az isteni beavatkozást. Legnagyobb csoda a középkori visszonyokra gondolvaminden csoda közt, hogy ez a dicsőséges, hatalmas fejedelem mennyire alázatos volt. Szent Imréhez (szent fiához) írt
"Intelmeiben" egyenesen azt mondja, hogy (ő valóban szent király), hogy fia csak azokat a vonásait kövesse, amelyek keresztény királyhoz méltók. Életírója rámutat, hogy egyetlen kortársa sem tud róla semmiféle rosszat mondani, holott nincs fejedelme a kornak, még a hozzá hasonló térítő királyok között sem, akit sötét bűnök serege nem terhelne a ránk maradt feljegyzésekben. Szent istván királyról csak jót tud a történelem mondani, illetve írni. Szent istván királyt ott látjuk kora egyházi életének legtisztább, legmélyebb sodrában. Állandóan érintkezik Rómával, onnan kér koronát, sőt egy nagyon valószínű adat szerint 33 éves korában mag is járt Romában. Állandó érintkezést tart fer a kor egyházának nagy szellemi központjával a clunyi apátsággal, ahonnan a bensőség nagy megújulása kiindult. Odilo clunyi apáthoz követeket küld ajándékkal és imáját kéri maga és Magyarország számára. Híre el lehetett terjedve egész nyugaton, mert Fulbert Chartres-i püspök üdvözletét küldi neki és biztosítja, hogy imádkozik érte és Magyarországért. Benne áll a nyugati szellemi műveltségben is. Ismernie kellett a nyugati országok törvényeit, melyeknek alapján a magáéit hozta. Tudjuk, hogy beszélt latinul. Az
"Intelmekről" nem ugyan biztosan tudni, hogy ő írta-e, de bizonyos, hogy része volt benne és ezek kora egész keresztény műveltsége részesének bizonyítják. Enyire keresztény volt! De a keresztény benne nem törte le a magyart. Amikor a keresztény német császár követe át akar vonulni Magyarországon, hogy Bizáncba utazzon, Szent István mivel azt hiszi, hogy a két császár érintkezése országa (Magyarország) ellen szól, elzárja előtte az országhatárt, pedig a követ püspök volt és mint zarándok kért bebocsátást. De ugyanígy nem tartja vissza magyar lelke és a magyar vér iránti szeretette sem a követet, amikor keresztény érdekről van szó és országáról és népéről: véres kézzel fojtja el a kereszténység elleni és országa, népe elleni felkeléseket. Szent István kereszténységének és magyarságának kétségtelenül legnagyobb ténye: a magyar nemzet megtérítése, a magyar nép nemzetté alakítása. feltűnő gyorsan és könnyen ment ez végbe, amin nem csodálkozhatunk, ha tudjuk, hogy a magyarok Szent István előtt évszáadokkal ismerték a kereszténységet és már kalandozásaik során igen sokan megkeresztelkedtek közülük. Nem csodálkozhatunk azon sem, hogy néhány évszázad alatt, már a szentek országa virul fel Magyarországon, amely több 20 szenetet és közel 20 boldogot ad az országnak és a világnak, akiket boldoggá, illetve szenté avattak és hittérítőket küld messze keletre. Ime Szent István műve! De, ha ezt a művet a maga teljességében, reánk való minden mély vonatkozásában nézzük, akkor azt kell mondanunk
"Szent István nemcsak a magyarokat keresztelte meg, ő megkeresztelte Magyarországot, megkeresztelte a magyarságot. Egy új magyarságot, egy keresztény magyarságot teremtett. Egy úk kultúrát, egy keresztény magyar kultúrát alapított meg és ennek az új teremtésnek új célt, új hivatást tűzött ki."