$0A Népszövetséget eredetileg a békét biztosító kollektívhatalomnak tervezték; a háborús fenyegetések nem az egyes országok,
hanem aszövetség teljes egészének ügye. A felmerülő vitákat az öt állandó tag alkottaNépszövetségi Tanács tárgyalta meg, katonai szankciókra pedig csak akkorkerülhetett sor, ha a tanács valamennyi tagja egyetértett vele. Vezető szerepettöltött be Franciaország és Anglia, valójában csak ez a két ország voltmindvégig tagja a szervezetnek. Aszerveződés legnagyobb gyenge pontja az univerzalitás hiánya; tevékenységébenugyanis az európai hatalmak érdekei és az európai vitás kérdések domináltak. Problémátjelentett továbbá a cselekvésben, hogy egyhangú döntéseket kellett hoznia. ANépszövetség jelentős teljesítményt mutathatott fel olyan kisebbrészterületeken, mint a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, az ópium- és rabszolga-kereskedelemelleni harc, vagy éppen a menekültek kérdése, de nem voltak képesek megoldani a1919 utáni békerendszer egyik legkomolyabb problémáját, a kisebbségi kérdést. ANépszövetség közvetlenül kormányozta a Saar-vidéket és ellenőrizte Danzigszabad várost 1920 és 1935 között. Viszonylag hamar felismerték, hogy aNépszövetség épp a fő funkcióját tekintve nem elég hatékony, így egy későbbijegyzőkönyvben megkísérelték továbbfejleszteni az alapokmányt több ponton is.Ebben a háború három különböző típusát különböztették meg: a támadó, a védekezőés a szankciós háborút. Rögzítették továbbá a béke megsértőjével szembenikatonai intézkedési kötelezettséget. Aristide Briand és Frank Kellogg 1928augusztusában aláírt egyezményben elítélték a háborút, ezzel együtt pedig azEgyesült Államok újra megjelent az európai politikai színtéren. A háborúrólvaló általános lemondást tartalmazó Briand-Kellogg paktum azonban korlátoztasemmilyen módon a már fennálló segítségnyújtási kötelezettségeket és a régitípusú szövetségeket. Ez az ellentmondás végig fennállt a két világháború köztiidőkben.$0