Az ókori Egyiptomban egyetlen képpel annyit el tudtak mondani,
amennyit mi legfeljebb sûrûn teleírt lapok sokaságával.
Mert képeik
tömörek, nem csak önmagukat jelentik, hanem a befogadó asszociációs
világára építve önmagukon túlmutató jelentéstöbbletet hordoznak;
részleteiben és egészben is értelmezhetõk és értelmezendõk; valamint
sokszor írásjelekkel kombináltak, amik szintén képek. Kép és írás közt
nincs éles határ, az írás olykor betöltheti a kép funkcióját és
fordítva. Mivel az
egyiptomi gondolkodás képhez kötött, a világ
dolgait, jelenségeit is képként felfogva értelmezi. Jung
megfogalmazásában az egyiptomiak számára a világ jelenségei "az istenek
hieroglif írása". Azaz a világ megismerése is képeken keresztül
történik. Ugyanígy, a világ megváltoztatásának egyik eszköze a kép
megváltoztatása. Ezzel a mágikus gyakorlattal párhuzamos a Memphiszi
teológia teremtés-elképzelése, mely szerint a teremtési aktus az
elgondolás és megnevezés, azaz a nyelv, a gondolkodás (mely képekben
jelenik meg) világunkat meghatározó létrehozó erõ. Ez a gondolat pedig
összecseng azzal a XX. századi filozófiai irányzattal, mely szerint a
nyelv nem csak tükrözi, hanem alakítja is a világot, azaz a valóság a
megismerés függvénye. Ennek ellenére a hagyományos szakvélemény az
egyiptomi kultúrát és gondolkodást a többi archaikus kultúrával együtt
szívesen illeti a primitív jelzõvel, aminek legfõbb oka talán az itt
megtapasztalható képi gondolkodás "nem logikus" volta, azaz az
arisztotelészi logikával való összeegyeztethetetlensége. Ahogyan mi nem
tudunk és nem akarunk kitörni ennek meghatározottságából, úgy az
archaikus gondolkodásban, így az egyiptomiban fel sem merül, hogy
gondolatait e szerint rendszerezze, ami csak a mi szemszögünkbõl
logikátlan, valójában azonban annak a gondolkodásnak is megvannak
sajátos törvényszerûségei. Az arisztotelészi logika egyik alapelve az
ellentmondás elve, mely azt biztosítja, hogy minden dolog az, ami és
semmi nem egyezik meg önmaga ellentettjével. Ez az elkerülhetetlennek
tûnõ alapelv hiányzik az egyiptomi gondolkodásból, így ott
elképzelhetõ, hogy egy dolog egyszerre önmaga és önmaga ellentéte. Ott
az ellentétek, tõlünk idegen módon nem kioltják, hanem kiegészítik
egymást. Ennek egyik, számunkra is érdekes példája a Kilencség, mely
önálló entitás, isteni személy, ugyanakkor a lényét alkotó kilenc isten
tõle független önálló létezõk. Az ellentétek együttes érvényének
további "helye" az egyiptomi Nun, a préegzisztencia, a potencialitás,
azaz a teremtést, a létbehívást megelõzõ állapot, melyben a leendõ
létezõk, mint lehetõségek léteznek. Itt minden egyszerre önmaga és
önmaga ellentéte, és míg a teremtéskor az egyik alternatíva
aktualizálódik, a másik kiiktatódik. A teremtés tehát (e hagyomány
szerint) két irányú folyamat: létbe hívás és kiiktatás. A teremtést
megelõzõ állapothoz, tehát a Nunhoz hasonló a válsághelyzet, ahol
bizonytalan, hogy két alternatíva közül melyik fog megvalósulni. Amíg
ez nem dõl el, az egymásnak ellentmondó lehetõségek (potencialitások)
egyszerre vannak jelen. Az egyiptomi gondolkodásnak ez a
jellegzetessége, az egymást kizáró dolgok egysége megjelenik, mint
megszemélyesített istenalak: Herifi. Ez pedig azt mutatja, hogy az
egyiptomiak tudatában is voltak gondolkodásuk eme sajátjának, melyet
korunk tudományos kutatása komplementer látásmódnak ill. logikának
nevezett el. A már említett hagyományos nézettel szemben Weizsäcker
szerint tekinthetõ a komplementerlogika alapvetõnek, melynek csak
határesete az arisztotelészi logika.
További szokásos érv az egyiptomi gondolkodás primitív volta mellett a
megszemélyesítések, antropomorfizmusok gyakorisága, hisz ezek
hagyományos nézet szerint megelõzik az elvont gondolkodást, ill. azzal
szemben állnak. Pedig minden megszemélyesítésben ott van az absztrakció
csírája, hisz a megszemélyesítés mindig valami általánost, rendszerest,
ill. egyetemest fed le, és az egyetemestõl már csak egy lépés az
absztrakt. Egyiptomban a megszemélyesítés és annak nyomán a deifikáció
pont az absztrakció eszköze: amikor egy szó elvont fogalommá válik,
istenként jelenik meg. Például Ozirisz a gabonának, a csírázás
törvényszerûségeinek, a halottaknak, az álomtalan alvásnak, a múmiának,
az emberi testnek az idõnek (stb.) megszemélyesítése ill. istene.
Hogyan kerültek ezek egy csoportba? A "oziriszi elv" alapján, mely a
felsorolt többé-kevésbé konkrét létezõk absztrakt közös nevezõje.
Farkas Attila Márton egyiptológus könyvében arra vállalkozott, hogy
bemutassa az egyiptomi gondolkodást, annak lehetõségeit és határait,
összehasonlítva az antik filozófia által meghatározott saját
gondolkodásunkkal. Keresi a választ arra, hogy az egyiptomi gondolkodás
mennyiben nevezhetõ bölcseletnek, lehet-e elõzménye a görög
filozófiának, avagy ez egy másik út, mely nem vezetett sehova. Sok
érdekes információt és újszerû látásmódot közvetít, sajnos azonban
sokszor megmarad a felszínen. Gondolatokat vet fel, amiket kifejthetne
bõvebben, más helyeken viszont nem elég tömör - ellentétben az
egyiptomi képi megfogalmazásokkal.