HIPPOLÜTOSZ (A vágy és a szerelem reprezentációi a klasszikus görög szövegekben. Bevezetés)

 Az elemzés kiindulópontjaként egy ókori tragédiaköltő műve szolgál; e mű filozófiai vizsgálata egyszerre

szolgál kiinduló- és olyan referenciapontként, amely segít eligazodni azon elképzelések, viszonyrendszerek és társadalmi gyakorlatok között, amelyek a szerelemre irányuló elképzeléseket Szókratész Athénjában körbefonták. A vizsgálathoz Euripidész, az „istentelen tragédiaköltő” Hippolütosz<1> című drámájával fogunk hozzá. A dráma elemzése azt a célt szolgálja, hogy olyan főbb viszonyulási pontokat jelöljön ki a szerelem fogalmával kapcsolatosan, amelyek az elemzés során egy nagyobb egészhez vezethetnek, vagyis rávilágíthatnak arra is, hogy ehhez a témához hogyan viszonyulhattak Euripidész kortársai – a görög közfelfogás, és olyan filozófusok, mint Szókratész, Platón, Xenophón, Lysias –, és hogy e viszonyulás milyen következményeket vont maga után. Az első három fejezet a szerelemes beszédnek azon „erőtérre” való hatását vizsgálja, amely a politikaival hozható kapcsolatba. A szerelmes beszéd a dráma egyik olyan fő viszonyítási pontjaként jelenik meg, amely a dráma szereplőinek hatalmi státusát, és mentális viselkedését meghatározza. A negyedik fejezet az előbbi fejezetek által felvetett hatalmi kérdést úgy viszi tovább, hogy azt egy szűkebb kontextusba helyezi.  A normák által meghatározott erkölcsi szférába, amely a dráma szereplőit már nem pusztán politikai alanyként, hanem olyan individuumokként kezeli, akiket meghatároz az, hogy mikként viszonyulnak a szerelem kérdéséhez. A hatalom kérdésének további elemzéséhez ebben a fejezetben olyan referenciapontokat vezetünk be, mint a nő vagy a szolga társadalmi helyzete az ókori Athénben. Az ötödik fejezetben a szerelem megszemélyesítőinek (Aphrodité és Erósz) úgy térképezzük fel a politikai, és az erkölcsi szférában való megjelenését, hogy továbbra is szem előtt tartjuk a szerelmes beszéd már felvetett kérdéseit. (Az istenekkel való foglalkozást az teszi szükségessé, hogy a szerelem az ókori görög felfogásban mindig megszemélyesítések képi formájában jelennek meg, és nem az ’analitikus’ gondolkodás jelenkori formáiban válnak a beszéd tárgyává. A Hippolütoszban például Phaidra úgy beszél szerelmi vágyáról, mint ami hirtelen jött, és nincs mit kezdenie vele. Idegen elem benne, és ezt az idegenséget isteni jelenléttel magyarázza.)  A hatodik fejezet javarészt jogi vizsgálódás a hűség kérdése szempontjából. A hetedik fejezetben az istenségek úgy jelennek meg, mint egy harmadik törvényhozó hatalom, a jogi és az erkölcsi szféra mellett. A hűség kérdése az istenségek kapcsán úgy jelenik meg, mint az isteneknek hozott áldozat kérdése, akikhez az embernek viszonyulnia kell, hűségesnek kell lennie hozzájuk. A nyolcadik fejezet a szerelem megszemélyesítőinek, az istenségeknek a szerepkörét próbálja meghatározni. A kilencedik fejezet a gyönyörökhöz vivő Erószt úgy határozza meg, mint nőies és ilyenként közönségest vagy földit, azt pedig, amely a Széphez vezet, férfiasként és filozofikusként. A tízedik fejezet a mértékletesség kérdésének kibontásával a filozófiai erőtéren belül vizsgálat tárgyává teszi azokat a szélsőséges viszonyulásokat, amelyek a felsorolt erőterekben a szerelemmel kapcsolatosan megjelentek. Az elemzéshez az Euripidész korának filozófusain és szónokain (pl. Lysiason) kívül még olyan mai értelmezéseket is figyelembe veszünk, amelyek e két fő irányvonal megerősítését, és a problematikus pontok megértését is elősegítik. Kenneth James Dover Görög homoszexualitás<2> című művére gondolok, amelyet a társadalmi viszonyok tárgyalása során veszek figyelembe, továbbá Michel Foucault A szexualitás történetének második könyvére,<3> amely inkább az erkölcs kérdésének tárgyalásakor nyújt segítséget, valamint Ernesto Grassi A szépség ókori elmélete<4> című művére, amely az „esztétikai” vizsgálódások elemzése során volt nagy segítségemre. Mindez nem azt jelenti, hogy az elemzés során a már említett szerzőkön kívül nem használok más, e témához kapcsolódó műveket. A vizsgálatok módszere inkább filozófiai-történeti lesz, mintsem a tárgyat intenzív és extenzív totalitásában kimerítő elemzés. A már említett tematikák úgy jelennek meg, mint csomópontok, amelyek az egymás mellé helyezés logikájából kiindulva értelmezésként is megállják a helyüket. Amikor azt mondom, hogy nem kimerítő az elemzés, akkor ezen azt értem, hogy ez az elemzés például nem keres választ olyan kérdésekre, hogy hogyan váltak olyan jellegűekké a vizsgálandó témák, mint amilyenek – pl. nem keresek választ arra a kérdésre, hogy a nők a görög Athénban, miért nem élveztek ugyanolyan jogokat, mint a spártai nők –, vagy azt sem tűzi ki céljául, hogy különböző, a témához kapcsolódó fogalmak teljes körű értelmezését adja. Csak főbb irányvonalak, demarkációs pontok, kijelölésére vállalkozik, ami remélhetőleg a rendezés, mint értelmezés szempontjából mégsem lesz érdektelen a témát illetően. A Hippolütosz elemzése reményeink szerint úgy fog majd az elkövetkező elemzésekhez viszonyulni, ahogy a dráma néhány sora Erószt bemutatja: „Erószt meg, az emberek királyát, /őrét Aphrodité/ zárait kinyitó/ kulcsnak, nem vesszük semmibe”.<5>  Kulcs lesz, vagyis eszköz az elemzéshez és zár, vagy kapu, amelyet e kulcs kinyitott, egy olyan kapu (zár), amit ha kinyitottunk, akkor olyan titkokat enged megszemlélni, amik rávilágíthatnak, láthatóvá tennék a szerelem ókori görög felfogását.
(folytatom, ha gondoljátok...) <1> EURIPIDÉSZ: Válogatott drámái. Hippolütosz. 1-1466.  Magyar Helikon, hn., 1961. Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása <2> DOVER, Keneth James: Görög homoszexualitás. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. <3> FOUCAULT, Michel: A szexualitás története. A gyönyörök gyakorlása. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1999. <4> GRASSI, Ernesto: A szépség ókori elmélete. Tanulmány Kiadó, Pécs, 1997. <5> EURIPIDÉSZ: Hippolütosz. 538-541. .