A preszókratikus filozófia.

- A korai filozófusok tudatosan a társadalmon kívüli életet választották. Ennek okai (lásd fent): a.) közvetítônek gondolták magukat isten és ember között; b.) ismeretfelfogásuk.- Elsôdleges kutatási tárgyuk a kozmosz (a mindenség szerkezete), amit - szaktudományok hiányában - a közvetlen természetszemlélet alapján írtak le.- Szinte mindannyian megalkották saját kozmológiájukat, amelyekben - terminus technicusok hiányában - szociomorf  kifejezéseket használtak: a hétköznapi nyelvből átvett szavakat filozófiai jelentéssel ruházták fel. (Pl. kozmosz, arkhé, logosz, apeiron.)- Megjelent a korai szubsztanciafelfogás, az „arkhé”. Az „arkhé” jelentése: kezdet, elv; az az állapot, minôség, elem vagy erô, amelybôl, illetve amelynek segítségével valami kialakult, illetve fennáll.- Szemléletmódjuk többnyire dialektikus. Ez a dialektika azonban nem fejlődésdialektika, hanem kozmológiai és körforgásdialektika: a kozmosz keletkezését, működését és elmúlását ciklikus körmozgásként ábrázolták.- A milétosziaknál és Hérakleitosznál (azaz nem minden preszókratikus gondolkodónál!) találkozunk a „hülozoizmussal” (hülé: anyag; zoé: élet), ami olyan filozófiai nézet, miszerint az anyag élô, az anyagnak lelke van. A hülozoisták tehát nem mai értelemben vett idealisták, de nem is materialisták, mert mai értelemben csak az lehet materialista, aki tudja, hogy idealista is lehetne, és fordítva. A ión természetfilozófusoknak azonban még nem volt külön fogalmuk az anyagra és a szellemre.-    Miért tekinthetjük Hérakleitoszt a dialektika atyjának?Hérakleitosz a dialektika terén haladta meg leginkább a milétoszi gondolkodókat. A dialektika módszere általános értelemben a totalitás-elv alkalmazása, ami azonban magában hordja az egyediség-különösség-általánosság elvét és az ellentmondás-elvet is. Mivel ezen elveknek megfelelő tartalmi összefüggések leírására bukkanunk Hérakleitosznál, ezért ő az ókori dialektika egyik kiemelkedő képviselője.Mit értünk Démokritosz eidolón-elméletén?Démokritosz látáselméletét nevezzük eidolon-elméletnek is, mert elképzelése szerint a dolgokról folyamatosan kis képek (eidolon) válnak le, ezek behatolnak a szembe, és ily módon lehetővé válik a dolgok észlelése.Milyen filozófiai kérdésekkel foglalkoztak a szofisták?A szofisták az i. e. V. század vándortanítói, akik pénzért oktattak a démosz győzelme és az individuum kialakulása után fontossá vált ismereteket. Főként retorikát és morálfilozófiát, de számos egyéb kérdéssel is foglalkoztak: általuk váltak például társadalmilag szélesebb körben ismertté a preszókratikus természetfilozófia eredményei; ők tették először reflexió tárgyává a filozofálás „eszközét”, a nyelvet, és vizsgálták azt is, milyen törvény jó a polisz számára. E szerteágazó nevelői és filozófiai tevékenységük alapján a szofistákat egyrészt az antik felvilágosodás első képviselőinek tekinthetjük, másrészt azonban óvakodnunk kell attól, hogy egységes filozófiai irányzatnak tartsuk e mozgalmat.Mi a szókratészi módszer lényege?Erre az előfeltevésre épült Szókratész kérdve kifejtő, vagy más néven „bábáskodó” módszere is, amellyel - saját állítása szerint - a gondolatok létrejöttét segítette elő, hasonlóan anyjához, aki bábaasszony lévén a gyermekek megszületésénél segédkezett. Ezzel a módszerrel, elsőként az európai filozófia történetében, Szókratész alkotott tudatosan filozófiai fogalmakat, definíciókat. Mindig valamilyen hétköznapi fogalomból kiindulva, annak jelentéstartalmait elvetve vagy igazolva, a kérdések és válaszok dialektikájában rekonstruált indukciós eljárás segítségével jutott el az adott fogalom általános tartalmának meghatározásáig. A beszélgetés kiindulópontja tehát mindenkor valamilyen fogalom mint elvont általános, eredménye pedig ugyanaz a fogalom, de mint konkrét általános, azaz mint sok, tudatosított gondolati meghatározás egysége: ez pedig éppen a definíció.Platón ontológiájának lényege..............Kiemelkedő szerepét Platón elsősorban ún. két-világ ontológiájának köszönheti. Atapasztalható, vagyis immanens világot megkülönböztette az ideák transzcendens világától, amely kizárólag a halhatatlan lélekrész, azaz a gondolkodás révén ragadható meg. - Dialógusainak tanúsága szerint mit értett Platón ideán? Az ideák örök, változatlan szubsztanciális szellemi általánosságok, az evilági létezők ősmintái. Platónnak teoretikusan teremtenie kellett számukra egy külön, transzcendens világot, mivel szerinte az anyag is szubsztanciális, és így a szintén objektívnek tekintett, de tapasztalhatatlan ideák nem létezhetnek a földi világban. Kozmológiai felfogása ugyanis a hagyományos káosz-kozmosz sémára épült, miszerint a kaotikus mozgást végző anyag az ideákkal együtt ősidőktől fogva létezett, és a kézműves mesterhez hasonlóként elgondolt demiurgosz mint aktív szellemi erő, a változatlan ideákra tekintve alkotta meg a rendezett anyagi világot. Az immanens világ létezői tehát ontológiailag alárendeltek az ideák elsődleges, transzcendens világának: az anyagi dolgok csak annyiban valóságosak, amennyiben részesednek (méthexisz) az ideákból, amennyiben azok utánzatai (mimézisz). Arisztotelész ontológiájának lényege..............Arisztotelész megszüntette az ideák világát, és a lényeget belehelyezte az egyes érzéki dolgokba, melyek szerinte mindenkor két tényezőnek, az anyagnak és a formának az egységeként léteznek. Ennek alapján nevezzük ontológiájának centrális tanítását anyag-forma tannak, mellyel Arisztotelész felszámolta Platón két-világ ontológiáját: nála már kizárólag egyetlen világ létezik, amely - mint látni fogjuk - két transzcendens pólus között feszül. - Mit jelent Arisztotelésznél a forma, illetve az anyag? Mind a forma, mind az anyag, és ebből következően a kettő egysége, minden konkrét dolog: szubsztancia. A forma az érzéki dolgok változatlan, belső szellemi lényege, szellemi általánosság. Az ideához való viszonyítása teheti még világosabbá a forma értelmét. A forma azonos az ideával, amennyiben a.) mindkettő örök, változatlan, b.) és mindkettő szellemi általánosság. A forma azonban különbözik is az ideától, amennyiben a.) nem egy transzcendens világban, hanem magában a dologban van, illetve b.) amíg az idea passzív, a forma aktív, de nem a helyváltoztató mozgás, hanem a megformálás értelmében. A forma tehát valóban felfogható a dologba helyezett ideaként. Arisztotelész szerint ugyanis a forma az a belső szellemi elv, amely meghatározza, hogy valamely anyag milyen konkrét létezőt testesít meg: a fenyőfa mint anyag például attól függően gerenda, ajtófélfa vagy ablakkeret, stb., hogy milyen konkrét forma hatása alatt áll, milyen konkrét forma határozza meg a dolog általánosságát. Ebből már sejthető, hogy Arisztotelésznél az anyag nem azonos a tőlünk független, objektív valósággal, hanem anyagon a megformálódás lehetőségét értette.

További összefoglalók a következőről A preszókratikus filozófia.