Igen, a pánikbetegség, mely egyre gyakrabban tünik fel a nagyvilágban. Emberek százezrei szenvednek benne. A pánikbetegséget
érdemes komolyan venni, hiszen az is egy szervi megbetegedés, mely először a pszichénket, lelki világunkat kárositja meg, majd egyre kihat a neuronokra, nyomot hagyva azokon, igy lavinaszeruen nyakungba omlik időközönként.
A pánikbetegsés elöször ártalmatlan szorongassal kezdődik, mely többnyire azért fejlődik ki bennünk mert félünk, rettegünk, hogy nem felelünk meg valamilyen elvárásnak, ráadásul rettegünk egy csomómás dolgtól is amelyek negativ gondolatként száguldoznak a fejünkben. Gondoljuk el, nap mint nap hany negativ gondolat fordul meg fejünkben. Minden olyan mondat mely gyülöletet, haragot, vagy nem tagadószót tartalmaz negativnak minősithető. Aki gyülöl, az magát teszi tönkre. Minden negativ gondolat növeli a kortizol szintet az agyunkban, az ugynevezett stresszhormont, és ez cseppet sem jó. A kortizol tönkretesz egy halom idegsejtet, egyre lejebb és lejebb nyom mind pszichésen, mind fizikailag és amikor már elégé benne vagyunk a bajban, már attól rettegünk, hogy rettegünk. Emiatt előbb utóbb ránktör egy igazi rettegés, mely már kronikus, ez a pánikbetegség. Az agy szerotonin, valamint a dopamin szintje csökken, már erőnk sincs kimászni a bajból, és jol elkúrt életünket megpróbáljuk rendezni, kis önszánalommal. A pánikbetegség szivinfarktusra jellemző tüneteket produkál, a beteg, azt hiszi itt a világváge. A pánikrohamok percek alatt elmúlnak, de a beteg számithat újabbakra, hisz ennek kezelése hosszadalmas. Jöhetnek az antidepresszánsok, mint a Sertralin, Paroxetin, Fluoxetin,Cymbalta, vagy a duloxetin, és a benzodiazepinek mint, a klonazepam, diazepam, alprazolam. Az antidepresszansok megszüntetik a vegetativ fájdalmakat, de legtöbbször az igazi ok megmarad, más szöval a szorongást kiváltó tényező nem múlik el. Tehát tanácsos elgondolkodni, hogy érdemes e annyit foglalkoznunk anyagi világunkkal, rettegni, félni, nehogy elveszitsunk valamit belőle, vagy inkább ápoljuk lelkünket, mely amig élünk, s talán utánna is velünk marad.