Palesztinát, a Jordán folyó és a Holt tenger vonalától a Földközi tengerig húzódó hegyes vidék korábbi lakói Kánaánnak nevezték;
Az elnevezés a későbbi Rómaiktól származik (a filiszteusok népnevéből);A terület déli részének kivételével mindenhol lehetett öntözés nélkűli földművelést alkalmazni. A hegyes-völgyes területen állattartás
is kibontakozott;Egyiptom hanyatlását követően (Kr.e. XII.sz.) vándoroltak be a zsidó (héber
törzsek) . 12 törzsre váltak, akik feltehetően
két csoport összeolvadásából jöttek létre. A később keletkezett Szent-Könyv, az Ótestamentum , megőrizte a két hagyományréteget, a keletit- és a nyugatit, Mózes és Ábrahám történetét egységbe fogva. A keletről érkezőket Ábrahámhoz, az Egyiptom felől érkezőket Mózeshez köti. (XV. Sz. – XIV. sz., ill. XIII.sz.);A betelepülő törzsek, több évszakos küzdelemben legyőzték a kánaáni lakosságot. Eközben kemény harcokat folytattak a filiszteusokkal is, akik elfoglalták a birodalom tengerparti részeit. Ez az állandó harc összekovácsolta a hébereket, amelynek folytán létrejött a Héber állam.Először Saul központosította
hatalmat Kr. e. a XI. században. Az
ország teljes egyesítése azonban Dávidra
maradt, aki Kr. e. a X. században uralkodott. Fővárosává Jeruzsálemet tette, s a szomszédos területeket is ellenőrzése alá vonta. Dávid államát Egyiptomi példára szervezte meg, írásbeliséggel, írnokokkal. Személyét testőrök vigyázták, s a főpapi hatalmat is sikerült királyi méltóság alá vonnia. Az északi törzsek lázadoztak ellene, de Dávid ura maradt a helyetnek, s utódjára, Salamonra erő államot hagyott !Az új uralkodó tette despotikussá a hatalmat, ám halála után az ország két részre szakadt, az északi Izraelre, és a déli Júdeára. Júdeában Dávid utódainak kezében maradt a trón. A tömegek romló életkörülményei és a vezető réteg távolodása Isten kultuszától, elégedetlenséghez vezetett. Próféták maguk köré gyűjtötték a népet, jósoltak, próféciákat mondtak, úgy ostorozták a királyokat és az előkelőket, őket hibáztatták;A veszély valóban közeledett, méghozzá kívülről. A Föníciát elfoglaló asszírok Palesztinát is fenyegették. II. Sarrukín asszír uralkodó elfoglalta Izrael fővárosát (Kr.e. 722.), s az ország népének nagy részét Asszíriába hurcolta. Ez az északi ország megszűnését eredményezte. Júdea a teljes meghódolás és adófizetés árán menekült meg ettől, ás átvészelte a véres hódításokat. Jeruzsálem urai változtattak politikájukon, és az egység érdekében kiegyeztek a próféták mozgalmával. Könnyítettek a nép sorsán. Szakítottak az idegen kultuszokkal, és csak Istent ismerték el a zsidók egyetlen istenének, s csak ő jeruzsálemi szentélyében lehetett tiszteli az Istent. De a déli ország sem kerülte el a megpróbáltatásokat, az Asszír Birodalom helyére jött Újbabilóni Birodalom igázta le őket. Babilon ura, Nabu-kudurri-uszur rövid hadjáratban leigázta Júdea népét, és feldúlta Jeruzsálemet. A szentéllyel együt.A fogság időszakában jelentős változás történt vallási életükben. Istenből, aki a zsidók felett uralkodott a földkerekség urává nőtte ki magát, mind atyjává. Ezzel a zsidó hit tisztán egyIstenhívő (monoteista) Kisebb változásoktól eltekintve nyerte el végleges formáját az Ótestamentum.
További összefoglalók a következőről A zsidó nép története; Palesztina