Ady magyarság versei Ady Endre, hazánk egyik nagy becsben tartott költője, aki olyat teremtett, ami csak kevés kortársának sikerült. Egy „újat” ami mindmáig megmaradt,
és aktualitását sem vesztette el. Az ő költészetében teljesedik ki mindaz, amit az
új eszmék, úgymond a nyugat magával hoz. Ady azt vallotta magáról, ő az igazi magyar, benne egyesülnek a „magyar faj” és a „művész” legjellemzőbb vonásai. Volt alkalma hazánktól elszakadni, és megismerni a modernebb költészetet, mindezt, az
irodalom központjában, ahol az új eszmék születnek: Párizsban. Így látta hazájának szomorú jelenét. Ez az, ami miatt nemzetostorozó, keserű hangvételű versei íródtak. Ezt a korszakát az Új versek legfontosabb, A
Magyar Ugaron ciklusában. Minden verse jelképes. Mély, olykor-olykor már elvont érzelmeket, életérzéseket tartalmaz, melyeket nehéz felfogni, de ha az ember megérti azokat, nagy igazságokra jöhet rá.
Egyik ilyen verse A Hortobágy poétája. Ellentétre épül a vers. A „Kúnfajta, nagy szemű legény” jelképezi a költőt. Ő egy érzékeny lélek volt, akit minden egyes érzés teljesen át tudta hatni, és el tudta gondolkodtatni. Inkább az életnek a varázsos, csodálatos értékei foglalkoztatják lelkét, és itt próbál menedéket találni. Úgy látja, a világnak bármely részén megbecsülték volna őt, és költészetét, de itthon, hazájában nincs rá igény. Beteljesedik a művész-tragédia. Úgy látja Magyarországnak nem lehet „poétája”, hanem sorsa az elnémulás. Ez jellemző arcepoetikájára is. A beteljesülés hiánya. Hasonló gondolatmeneten alapul A magyar messiások című műve is. A versből szinte árad a fájdalom, a reménytelenség a céltalanság. Ady ambivalens érzelmekkel fordul a magyar megváltókhoz, mert szükség van rájuk, haláluk
mégis értelmetlen. Leírja a magyar messiások helyzetét, nekik sokkal nehezebb, mint másoknak, gondolva itt a magyar elmaradottságra. A Tisza-parton című verse is ellentétre épül. A két pólus - Tisza-part és a Gangesz partja. A két világnak az ellentmondása, a Gangesz partja, mint a költő lírai énje, és a Tisza partja, mint a valóság, a jelen. Ady elszakad a jelentől, és máshova, egy álomvilágba menekül el. De mégis itt van, itt eszmél fel. Ez a vers bemutatja, a költő mennyire idegen saját hazájában. Magyarországon kívül, Párizsban érezte jól magát. Erre utal, Páris, az én Bakonyom című verse is. Párizs és hazája ellentétben áll egymással. Megpihen Párizs szívén, a nyomasztó fenyegetettségtől szabadulva. Árulónak érzi magát, hogy elmer szakadni hazájától. Bűnösnek érzi magát.
Ady tehát egy új élet hírnöke akart lenni, új korszakot akart nyitni a magyarság életében, fel akarta nyitni szemüket. Sokszor az akadályok, csak segítették, erőt adtak neki a tovább küzdésre. Mert ő látta, hogy van célja annak, amit formál, és ha az akkori nemzedékek nem is, de majd az azután következők meg fogják érteni. Egyes versekben viszont a küldetésnek a teljes lehetetlenségét látja(A magyar Ugaron, A Hortobágy poétája). Ady sorsa a magyarság sorsa. A magyarság baja viszont az akarathiány, a tenni nem tudás, és Ady ebbe nem tudott beletörődni, de mégis van remény, és értelmet nyer minden:
„Mégiscsak száll új szárnyakon a dal {…}
Mégis győztes, mégis új és magyar.”
További összefoglalók a következőről Ady magyarság versei