Megtanult latinul, németül, Horatiust ekkor kezdte csodálni. Keszthelyre szökött, ahol katona lett; ez tetszett neki egy darabig. Majd mégis inkább Niklára ment, a szabad életet választotta. Nagybátyja tanította a gazdálkodásra. Otthon nem jött ki az apjával. Feleségül vett egy tudatlan tizennégy éves lányt. Visszaköltöztek Niklára. Itt gazdálkodott, ami anyagi gyarapodást eredményezett. Ennek ellenére nem boldog, éjszakánként ír. Úgy érzi, nem érti meg senki.
1803. Kis János felfedezi tehetségét, három versét elküldi Kazinczynak. Ösztönzi, hogy írjon tovább, dicséri, biztatja.
1808-ban 77 versből álló kötetét adja oda Kis Jánosnak, aki elküldi Kazinczynak, aki szintén dicséri a költőt. Ekkor kezdenek el levelezni.
1813. Megjelenik a költő első verseskötete.
1816. Megjelenik a költő második verseskötete.
1817. Kölcsey bírálata:
Recenzió. Ezt durva támadásnak fogja fel Berzsenyi. Kölcsey bírálja stílusát és azt állítja, hogy költői géniusza kimerült. Ezután elhallgat benne a költő. Azt hiszi, hogy a levél Kazinczy beleegyezésével készült, így tőle is elhidegül. Lelki válságba esik.
1817. után még inkább magányos lesz, egészségi állapota romlik. Vidéki, földesúri életformája és költői becsvágya tragikus ellentmondásba kerül. Berzsenyi műfajt vált.
1825. Antirecenzió: észrevételek Kölcsey Recenziójára. Vállalja költészetét, annak romantikus vonásait. Az idő változásával változnia kell a költői szellemnek és a nyelvnek, s így ő az új, modern költészet alkotója.
1817. után főleg tanulmányokat írt: az első tanulmánya: A versformákról. A második tanulmánya: A magyarországi mezei mozgalom némely akadályairól. A harmadik tanulmánya: Poétai Harmonisztika.
1833-ban készül ez utóbbi el, melynek hatására a Magyar Tudományos Akadémia tagjaivá választják.
A klasszicista és a romantikus költészet alaptételeit állítja szembe, többek között az új nyelv teremtését tartja a költők feladatának.
Betegeskedik, Pestre akar költözni, de nem sikerül, mert közben meghal. Kölcsey engesztelő beszédet írt a temetésére.
További kivonatok a következőről Berzsenyi Dániel élete (1776-1836)