Életünket a jó és a rossz csábítása, hívogatása, unszolása és
kérlelése közepette éljük. Kérdés, hogy melyiket halljuk meg, melyiknek
hiszünk, és melyiknek engedünk befolyást döntéseinkkor. Nyíri Tamás a
bennünk lévõ rosszat nagyhangú, erõszakos, minden hájjal megkent
démonoknak ábrázolja, akik (v. amik) a rosszat ügyesen felöltöztetik,
hogy lehetõleg jónak tetsszenek, a szerényebb hangú jót (akit angyalnak
ill. angyaloknak ábrázol) pedig megpróbálják negatív színben
feltüntetni. Beszél a Sárga Irigység Démonáról, mely szoros rokonságban
áll a Szégyenkezés Démonával, a Dölyf Démonával és mindannyiuk
fejedelmével: a Félelem Démonával. Aki az õ hangjukat képes csak
meghallani, az nem tudja elfogadni önmagát, nem tud bízni Istenben,
akitõl pedig ajándékba kapta csodálatosan egyedi saját magát. Az ilyen
ember nehezen hallja meg és hiszi el ezen démonok ellenpárjainak - a
Nemeslelkûség Angyalának, az Önbizalom Angyalának, az Önbecsülés
Angyalának és a Remény Angyalának - csöndes, biztató szavát.
Beszél továbbá a Jótevõ Démonról, aki, mint neve is mutatja,
jószándékba öltözve igyekszik az Önállóság Angyalát elnyomni. Ott
állnak õk, amikor mi, nõk megkapjuk életünk legnagyobb és legszebb
feladatát: egy vagy több gyermeknek a fölnevelését. Ezt többnyire
nagyon komolyan vesszük (olyan komolyan, hogy a Jóistenre igyekszünk
minél kevesebbet bízni belõle), megpróbálunk minden szépet és jót
átadni gyermekeinknek, és ösztönösen azt szeretnénk, hogy a mi
hibáinkat õk már ne kövessék el. A számunkra rögösnek bizonyult utat
elegyengetjük elõttük, és azt várjuk, hogy könnyedén és nyílegyenesen
végigsétáljanak az elõkészített terepen. Õk azonban sokszor (és bármily
fájdalmas is, épp ekkor kellene örülnünk) maguk akarják megkeresni a
nekik legmegfelelõbb utat, saját tapasztalatok alapján kiválasztani
azt, ami jó, vagy amirõl úgy gondolják, hogy jó. De mi bölcsebbnek
hisszük magunkat. Tapasztalatból tudjuk már, hogy merre nem érdemes
menni, hol milyen veszély fenyeget. Ilyenkor a Jótevõ Démonra hallgatva
gyakran kötelességünknek érezzük a rossz irányba csetlõ-botló ifjút
akár erõszakkal is a jó útra téríteni. Holott ha erõszakot alkalmazunk,
az már nem nevelés, hanem idomítás. És ha gyermekünk csupán az idomítás
hatására szokja meg, hogy a kijelölt úton haladjon, az kívülrõl sikeres
nevelésnek tûnhet, valójában azonban az így felnõtt ember tettének
hátterében nem szabad választás áll, hanem csupán megszokás vagy
megfeleléskényszer. Erkölcsi jóról (vagy rosszról) viszont csak ott
beszélhetünk, ahol a tettek mozgatórugója a szabad választás. A
kényszerített ifjú tehát képtelen lesz az erkölcsi jóra. A nevelés
eredménye, ha a Jótevõ Démonra hallgatunk, épp az ellenkezõje lesz,
annak, mint amit várunk.
Meg kell tudnunk adni a gyermeknek az önálló döntés lehetõségét, ahogy
az Atya megadta azt a teremtéskor az embernek, és ahogy Jézus is mindig
megadta a lehetõséget hallgatóinak, hogy nemet mondjanak. Errõl a
magatartásról, mint egyetlen lehetõségrõl tanúskodik a Tékozló fiú
példája, ahol az apa el meri engedni fiát. Nehéz példát vennünk az
Atyáról, Jézusról, vagy a Tékozló fiú apjáról. Hallatlan nagy hit,
remény, bizalom kell hozzá. Hit abban, hogy a világban a Jó van
túlsúlyban, és a saját útjára lépett gyermekünkben is képes lesz
legyõzni a rosszat; remény abban, hogy ha gyermekünk elesik, felkel, ha
elkövet egy hibát, újra már nem követi el; és az az alapvetõ bizalom,
hogy minden, amibe botlik, az valamilyen módon a javát szolgálja, az
Isten felé vezetõ úton segíti tovább.
Fontos, hogy gyermekünket az évek elõrehaladtával egyre kevésbé
tekintsük vezetendõnek, hanem tõlünk független, velünk egyenrangú,
önálló személyiségnek. Meg kell tanulnunk õt elfogadni, sõt szeretni
akkor is, ha máshogy gondolkodik, mint mi, ha más elvekre, vagy épp
elvek nélkül építi életét. Miért? Mert csakis így van meg az esély,
hogy önálló, szabad döntésbõl válassza majd a jót, és vesse el a
rosszat. Garancia nincs, de esély csak így van.
Az Önállóság Angyala pedig azzal kezdi, mint minden angyal: Ne félj.
Számtalanszor biztatja így Jézus is hallgatóságát. Mert érzelmeinket,
gondolatainkat, tetteinket a Félelem Démona tartja a legszorosabb
bilincsben. Ne félj - mondja az angyal -, hisz ezt a bizonytalannak
tûnõ világot Isten adta. Ne félj, hisz a szabadság is Tõle van.
A kérdés az, hogy mit látunk meg bizonytalanságokkal, kockázatokkal
teli, hajszálon függõ életünkben: azt, hogy minden elromolhat, hogy
elbukhatunk, hogy vannak tragikus véletlenek; vagy azt, hogy ez a
létében bizonytalan világ egyáltalán van, hogy a sok rossz ellenére
mennyi megmagyarázhatatlan szép és jó vesz körül minket? Melyikre
figyelünk föl? Melyik vezet minket? A Jó, vagy a Rossz? Élet, vagy
halál? Ha az utóbbi, akkor csak a szeretet segíthet. Amíg egy ember is
van, aki a rosszat látja meg elõbb, addig csak a szeretet segíthet.