• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

.

Brahmanizmus

írta : almosriporter    

Szerző: Fekete H.
India vallása, amely a védikus vallás helyébe lépett a kasztrendszer kialakulásának következtében. Az i.e. I. évezred elején
az árják által meghódított Indus és Gangesz völgyében számos despotikus állam jött létre, amelynek tagjai faluközösségben éltek, s  amelyek közül az i.e. VI.században két nagyobb állam emelkedett ki: egyik a Gangesz völgyében (Magádha), a másik pedig az Indus völgyében (Kósala). Ebben az időben szilárdult meg India területén az osztályviszonyok sajátos formája, a kasztrendszer. A két uralkodó kaszthoz (varnához) a brahmanok (papok) és khsatriák (fegyverforgató nemesség) tartoztak, míg a két alávetett kasztot a vaisziák (szabad termelők) és a sudrák (szolgák) alkották. A kasztrendszer kialakulásával és a papi kaszt társadalmi szerepének a növekedésével párhuzamosan lényeges változások következtek be India korábbi vallásában, a védikus vallásban. A védák istenei háttérbe szorultak és helyükbe új istenek léptek. Különösen nagy jelentőségre emelkedett a nagy istenháromság (trimúrti): Brahma, a teremtő, Visnu a fenntartó és Siva a pusztító istenség. Mindegyik fő istenséghez az alsóbb rangú istenek és szellemek egész sokasága tartozott. Egy-egy kultuszközpont vagy szekta az istenháromság valamelyikét különleges tiszteletben részesítette és egyedüli vagy legfőbb istennek tartotta (visnuizmus, sivaizmus). A védikus vallás istenei közül nagy szerepet kapott még a brahmanizmusban Varúna, aki itt a legfőbb bíró szerepét töltötte be és Indhra, aki az istenek vezére lett. Az istenek, az egész világegyetemmel együtt alá vannak vetve a mindent irányító nagy világtörvénynek, a Dhármának. A Dhárma által megszabott rendet egyetlen élőlény vagy élettelen tárgy sem lépheti túl, és az általa kiszabott helyét senki és semmi nem hagyhatja el, így az ember sem törhet ki a kasztrendszer keretei közül. A brahmanizmus központi tanítása a karman-tan. Eszerint az ember lelke a halál után nem pusztul el, hanem újjászületik (reinkarnáció vagy lélekvándorlás). Hogy valaki állatként vagy emberként, egyik vagy másik kaszthoz tartozóként születik-e újjá, az az előző életének cselekedetei által meghatározott végzettől (karman) függ. Így a sudrák előző életük bűneiért szenvednek, de ha sorsukat megadással viselik, ha a kaszttörvényeket pontosan betartják, következő életükben brahmanként vagy akár egy felsőbbrendű szellemként is újjászülethetnek. Ezzel a brahmanizmus nemcsak a kasztrendszer nyílt igazolását vállalta magára, hanem egyúttal a Dhárma és az istenek igazságosságát is megvédte minden látszat és szomorú tapasztalat ellenére: a jelenben tapasztalt igazságtalanságok eszerint csak látszólagosak, mert részben a múlt szükségszerű és igazságos következményei, részben pedig a jövőben fognak kiegyenlítődni. A brahmanizmus a papokat, akiket a legkülönfélébb kiváltságokkal látott el, egyben aszketikus életre is kötelezte, részben, hogy az alsóbb rendű kasztok e kiváltságokat könnyebben elnézzék nekik, részben pedig azért, hogy a szertartások tekintélyét megalapozza. A világfolyamat és az ember körforgása, a világtörvény minden körülmények között való érvényesülése és a velük összefüggő egyéb brahmanista vallási eszmék az ázsiai termelési mód szükségszerű velejárói, amelyeknek keretében a gazdasági és társadalmi viszonyok évezredeken keresztül nem változnak lényegesen, hanem újra és újra megismétlik önmagukat. A brahmanizmus talaján széles körű vallásfilozófiai irodalom alakult ki. Ezeket az írásokat, amelyek a Védák magyarázatául szolgáltak Upanisádoknak hívják. Az i.e. VI. században az indiai társadalom kasztrendszerét szentesítő brahmanizmussal szemben lépett fel a dzsainizmus és a buddhizmus. A brahmanizmus elvi alapján született meg i.sz. 800 körül a hinduizmus. Irod: Tokarjev, Sz.A.: Vallás és történelem (1966), Hahn I.: Istenek és népek (1968)Védikus vallás: india vallása kb. az i.e. II.évezred közepétől kb. az i.e. I.évezred elejéig. (totemizmus, mítoszok)
Kiadás kelte: december 05, 2007
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

További összefoglalók a következők szerint almosriporter

More

Bookmark & share this post

.