János evangliumával kapcsolatban merül fel a kérdés,
mely a másik három evangéliumhoz képest sokkal késõbb keletkezett, az
elsõ század végén. Stílusát
és teológiai reflexióit tekintve is
jelentõsen eltér tõlük. És bár mûfajilag az evangéliumokhoz soroljuk
(
evangélium = jó hír), már a II. században élt pogány gondolkodónak,
Celsusnak feltûnt a hasonlóság János evangéliumának 18-19. fejezete és
az antik
tragédiák, konkrétan Euripidész: Bakkhánsnõk címû darabja
között. Mindkettõben
egy istenség - Jézus ill. Dionüszosz - elfogatása
és kihallgatása a központi téma. Ezt a gondolatot folytatja majd''
kétezer évvel késõbb M. Stibble, részletesen megvizsgálva az azonos
motívumokat és a különbségeket egyaránt. Az ókori Celsus felvetése után
csupán a XX. század kutatói kezdtek újra foglalkozni a kérdéssel:
milyen hatással lehetett a
görög drámairodalom János evangéliumára.
Vizsgálódásuk kiindulópontjai Arisztotelész, Hegel, Jaspers és Frye
tragéia- és irodalomelméletei.
Érdekes szembesülni azzal,
hogy a János evangélium sok
tekintetben megfelel a dráma követelményeinek. Szerkezetét tekintve két
felvonásra, azon belül jelenetekre tagolható, továbbá van benne
prológus, epilógus, utójáték és záradék. Megvan benne a drámai fordulat
- az ünnepelt csodatevõbõl fogoly, halálraítélt, majd kivégzett lesz -
és a drámai hatás, mely a hallgatót egzisztenciálisan érinti: döntésre
készteti. A párbeszédeknek a többi evangéliumhoz képest itt fontosabb
szerep jut, és még rendezõi utasításokkal is találkozunk. Tartalmát
tekintve a görög tragédiákhoz hasonlóan lényegét az etikai konfliktusok
adják, a különbözõ értékrendek, elsõ sorban a régi és az új ütközése,
melynek során az evangélium a Jézus által képviselt újat kívánja
olvasói számára közvetíteni a zsidó vezetõk képviselte régi helyett
(pl.: szombati gyógyítás). Közös jellemzõje még a görög tragédiáknak és
János evangéliumának az, hogy a szereplõk egy-egy társadalmi rétegnek,
vagy csoportnak a képviselõi. Így Euripidész Oltalomkeresõk c. mûvében
Thészeusz athéni király Athén városának közösségét jeleníti meg, Médeia
c. darabjában a címszereplõ pedig a jogfosztottságban élõ nõk
közösségét reprezentálja. Ugyanígy János evangéliumában András és Fülöp
a misszionáló taníványokat, Nikodémus és Aremateai József a titkos
tanítványokat jeleníti meg, a szamáriai asszony a szamaritánusokat és a
nõket, Péter a nem jánosi keresztényeket, a szeretett tanítvány pedig a
jánosi gyülekezet tagjait.
A görög tragédiák irodalmi hatása a késõi keletkezésû
evangéliumra nem meglepõ, hisz azok ismertek lehettek az egész Római
Birodalomban, így Palesztina és a mai Kis-Ázsia területén is (ahol
feltehetõen a János evangélium született). Erre utal az a tény, hogy az
elsõ század végén Jeruzsálemben egy kisebb, Efezusban viszont egy 25000
férõhelyes színház mûködött. Az is figyelemre méltó, hogy az
Apostolok Cselekedeteiben valószínûleg szállóigeként használt idézet
található Euripidész Bakkhánsnõk címû mûvébõl: "Hiába rugdalózol az
ösztöke ellen!" (ApCsel 26.14)
Miért érdekes mindez? Ha figyelembe vesszük azt a
kulturális környezetet, amelyben az evangélium született, drámai, sõt
tragikus vonásait megértve közelebb kerülhetünk lényegéhez, mélyebben
megérthetjük belõle Jézus személyét, tetteit és az általa adott új
erkölcsi normákat.
További összefoglalók a következőről János evangéliuma a görög tragédiák tükrében